Kábítószerrel kereskedés és korrupció gyanújával házi őrizetbe került Albániában az ország volt belügyminisztere, Saimis Tahiri – adta hírül szombaton az albán ügyészség.
A 39 éves Tahiri másfél hete lemondott mentelmi jogáról, amely mint parlamenti képviselőt illette meg. A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy a lemondás előzményeként az Európai Unió erőteljesen szorgalmazta, hogy Albánia szigorúan lépjen fel a bűnözés és a korrupció ellen.
A volt belügyminiszterre már fél évvel ezelőtt rávetült a drogkereskedés gyanúja, amikor Olaszországban olyan kábítószer-kereskedőket fogtak el, akik telefonjainak memóriájában Tahirihez vezető és rá nézve terhelő információk voltak. Ráadásul kiderült, hogy a volt belügyminiszter távoli rokonuk.
Tahiri – aki 2013-ban lett belügyminiszter – tagadja a vádakat, állítása szerint csak annyit hibázott, hogy nagybátyjával adatta el autóját távoli rokonainak. (MTI)