Nagyvilág

Hiába a DNS-vizsgálat, bárkiből lehet gyanúsított

Tévesen tartóztattak le gyilkosság miatt egy hajléktalant Amerikában, ugyanis hiába találták meg a férfi DNS-ét az áldozaton, később kiderült, hogy ez az egyébként megbízhatónak számító bizonyíték félrevezette a hatóságokat.

2012 novemberében egy csapat férfi hatolt be Raveesh Kumra amerikai befektető Szilícium-völgyben található, 650 négyzetméteres otthonába. A férfi éppen a CNN-t nézte a nappaliban, amikor a támadói megkötözték és leragasztották a száját. Kumra egykori felesége, Harinder egy emeleti hálószobában aludt – őt szájon ütötték és megkötözve Raveesh mellett hagyták. Miután a betörők pénz és ékszerek után kutatva elhagyták a házat, Harinder bekötött szemmel és kézzel kimászott a konyhába és tárcsázta a segélyhívót. Megérkezett a rendőrség és a mentők, ám Raveesh Kumrát holtan találták: a boncolás során kiderült, hogy a szájára és orrára helyezett ragasztószalag miatt megfulladt.

Három hét múlva a gyilkosság miatt letartóztatták Lukis Andersont. A 26 éves hajléktalan férfi ugyan nem emlékezett semmire, de mivel olyan sokat iszik, hogy időnként elfelejt dolgokat, nem tudta teljesen kizárni, hogy ő tette. Ezt látszott igazolni az a tény is, hogy a DNS-ét megtalálták Raveesh körmein. Anderson kirendelt védője, Kelley Kulick azonban óvatosságra intette a férfit, és arra kérte, hogy ne vállalja magára a gyilkosságot, várják meg a vizsgálatok végeredményét. Mint kiderült, ez egy jó döntés volt:

Anderson DNS-e egy olyan férfi kezére került, akit nemhogy nem ölt meg, de soha nem is találkoztak.

A PBS Frontline részletes cikkben dolgozta fel az esetet, kitérve a DNS-elemzés korai időszakára is. Az 1980-as években valamilyen testnedvre, például vérre, nyálra vagy spermára volt szükség a megfelelő mintához, amelyet aztán meg tudtak vizsgálni a laborban.

1997-ben azonban egy ausztrál törvényszéki szakértő, Roland van Oorschot bebizonyította, hogy akár tapintás által is maradhatnak olyan nyomok, amelyekből aztán ki lehet nyerni a DNS-t. Ez nagymértékben megváltoztatta a rendőrség munkáját.

Ugyanakkor Oorschot vonatkozó tanulmányában megjelent egy fontos kitétel is: néhány ember DNS-e olyan tárgyakon is megjelent, amelyekhez hozzá sem értek.

Fotó: Cultura Creative / AFP

Hoz is valamit, visz is valamit

Az úgynevezett másodlagos átvitel bebizonyította, hogy a DNS nem marad egy helyben. Oorschot laborjában elvégeztek egy kísérletet, amelynek során önkéntesek leültek egy asztalhoz beszélgetni. Kaptak egy kancsó gyümölcslét, ha megszomjaztak, ebből öntöttek maguknak.

20 perc múlva a labor munkatársai mintát vettek az önkéntesek kezéről, a székekről, az asztalról, a kancsóról és a poharakról. Az ezt követő vizsgálatok során kiderült, hogy

ugyan az önkéntesek egyetlen alkalommal sem értek egymáshoz, 50 százalékukon megtalálták egy másik résztvevő DNS-ét. A poharak harmadán olyan résztvevő genetikai nyoma szerepelt, aki nem is azokból ivott.

A kutatók még egy érdekességet vettek észre: olyan DNS-t is találtak a székek és a poharak felén, valamint az asztalon és az önkéntesek kezén, amelyik nem egyezett egyik résztvevőével sem. Az egyetlen magyarázat az, hogy ezeket az idegen DNS-eket az önkéntesek kívülről hozták magukkal, akár úgy, hogy valakihez hozzáértek, akár úgy, hogy egyszerűen csak kapaszkodtak a buszon. A Frontline cikkében meg is osztanak erről egy érdekes adatot:

egy ember naponta 50 millió bőrsejtet „dob le magáról”, nem is beszélve a nyálról. Ha valaki 30 másodpercig nyugodtan áll és közben beszél, ez idő alatt a DNS-e akár 1 méter távolságra is eljuthat. További problémát jelenthet, hogy ha sok DNS-profil keveredik egymással, az megzavarhatja a műszereket. Az egyre kifinomultabb eszközök pedig csak elfedik a DNS-átvitel problémáját, ugyanis egyre kisebb mintából tudnak kinyerni használható információt, a kisebb minta pedig könnyebben kerül át egyik helyről a másikra.

Erre a buktatóra egyelőre kevés laborban figyelnek oda, ugyanis jelenleg a DNS a legpontosabb igazságügyi szakértői eszköz, és egyelőre nem sok olyan esetet hoztak nyilvánosságra, amikor valakit egy DNS-minta miatt ártatlanul vádoltak valamilyen bűncselekménnyel.

Az a tény, hogy valaki otthagyja a nyomát egy bűntény helyszínén, illetve rá is kerül onnan valami, nem újdonság. Ezt már a 20. század elején megállapította a francia Edmond Locard, aki a modern nyomozati eszközök alapjait megteremtő Alexandre Lacassagne tanítványa és helyettese volt. Lacassegne-ról és leghíresebb esetéről itt írtunk hosszabban:

Isten kegyeltjének tartotta magát a francia Hasfelmetsző Jack
A sorozatgyilkos elkapásához hozzájárult a rendőrségi eljárások, például a boncolás módszerének fejlődése.

A modern technika csapdái

Lukis Andersonhoz hagyományos nyomozati módszerekkel nem jutottak volna el a rendőrök, hívja fel a figyelmet a riport, ehhez a DNS-elemzés kellett. Szerencséjére azonban az ügyvédje hajlandó volt mindent megtenni azért, ahogy a férfi ne kerüljön bíróság elé. Amennyiben ugyanis bűnösnek találják, halálbüntetést is kaphatott volna.

Kelley Kulick átrágta magát Anderson orvosi aktáján, amelyből kiderült, hogy a férfi a diabétesz mellett mentális problémákkal és egy korábbi gázolásos baleset miatt memóriazavarokkal küzd. Néha több napra visszamenőleg nem emlékszik arra, hogy mit csinált. Bár a törvénnyel több esetben összetűzésbe került, de ezek kimerültek abban, hogy részegen nyilvános helyen nem tudott viselkedni, vagy ittas állapotban biciklizett.

Fotó: Science Photo Library / AFP

Egy alkalommal, amikor eszméletlenre itta magát, a vizsgálatok szerint 21 üveg sörnek megfelelő alkoholmennyiséget fogyasztott el. Az éjszakát az egyik kórházban töltötte és csak másnap engedték ki. Ez az eset 2012. november 29-én történt, Raveesh Kumar halálának éjszakáján. Ez jó kiindulópont volt Kulick nyomozásában, ám még mindig fennállt annak lehetősége, hogy a kórházi aktában rossz időpontot írtak be, egy másik Lukis Andersonról van szó, vagy valaki ellopta Anderson igazolványát.

A védőügyvéd ezért kinyomozta, hogy pontosan mit csinált a férfi aznap. Ez nem volt nehéz, mert ittas állapotban több helyi boltban is megjelent, az eladók emlékeztek rá. Az egyik helyen, miután elájult, kihívták hozzá mentőket és az egyik mentőtiszt fel is ismerte Andersont – annyiszor kezelte, hogy pontosan tudta a születési dátumát. Innentől semmi kétség nem volt afelől, hogy Anderson nem lehetett a betörés helyszínén, mert kiütve feküdt a kórházban reggelig.

Kelley Kulick a rendőrséggel is megosztotta, amit talált, végül a rejtélyt, hogy hogyan került Anderson DNS-e az áldozatra, Erin Lunsford rendőr oldotta meg. Lunsford a gyanúsított orvosi papírjait átnézve ismerős névre bukkant: az Andersont ellátó mentők ugyanazok voltak, akik három órával később kiszálltak a gyilkosság helyszínére és megvizsgálták Raveesh Kumrát. A férfi DNS-e tehát a mentők ruhájáról vagy eszközeiről kerülhetett Kumra kezére.

Lukis Anderson fél évet töltött börtönben, miután szabadon távozott, visszatért az utcára. Semmilyen kártérítést nem kapott. Erin Lunsfordot előléptették. A valódi tettesek közül ketten tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kaptak, egy harmadik életfogytiglant, de 37 év múlva kérheti a szabadonbocsátását. A negyedik tettes négy év után szabadult, miután terhelő vallomást tett a társaira.

Hiába vált ismertté ez az ügy, elképzelhető, hogy a jövőben növekedni fog a hasonló esetek száma.

Tavaly augusztusban ugyanis Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amely engedélyezi a hatóságok számára olyan technológiák használatát, amelyek 90 perc alatt végeznek a DNS-vizsgálattal.

És mivel az Egyesült Államokban az afroamerikai és a latin-amerikai származásúakat gyakrabban tartóztatják le, mint a fehéreket, a DNS-ük is nagyobb arányban szerepel a rendőrségi adatbázisban, így az esély is nagyobb arra, hogy olyan bűncselekménnyel gyanúsítják meg őket, amelyhez semmi közük.

Kiemelt képünk illusztráció: Science Photo Library / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik