Nagyvilág

Saját pártcsaládja is bírálta a Fideszt az oktatás és a média helyzete miatt

A kormány szerint a magyar törvények garantálják a sajtószabadságot.

Az Európai Parlament oktatási és kulturális bizottsága hétfőn tárgyalta Magyarországgal kapcsolatos véleménytervezetét, ami egy átfogó országjelentés része lesz. Ennek alapján dönt majd az EP emberi jogi szakbizottsága, majd a plenáris ülés arról, hogy javasolják-e a tagállamoknak az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárás megindítását, aminek végén az adott tagállam szavazati jogát is fel lehet függeszteni.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a bizottság véleménytervezete a felsőoktatásról, a romák szegregációjáról és a médiahelyzetről szól. A dokumentum kitér arra, hogy az utolsó magyarországi független regionális napilapokat kormányközeli oligarchák vették át, és felidézik, hogy a kormányközeli 888 nemrég feketelistát tett közzé a külföldi médiának dolgozó, „Soros külföldi propagandistáinak” nevezett újságírókról, ami egyértelműen ellentétes a médiaszabadság elvével.

Az Európai Néppárt – aminek a Fidesz is tagja – szónoka hozzászólásában azt mondta, hogy a magyarországi helyzet aggasztó. Bírálta a felsőoktatási törvény módosítását, és közölte: a Néppárt álláspontja a romák szegregációja kapcsán, hogy minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy azonos körülmények között tanuljanak. A néppárti kiegészítés azt is megemlíti, hogy bár a Népszabadságot nem közvetlenül a kormány záratta be, a hírek szerint kormányhoz közelálló üzleti körök döntöttek a napilap megszüntetéséről.

Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP EP-képviselője úgy reagált, hogy „csak a CEU-n múlik, hogy mikor tesz eleget a törvény előírásainak”, illetve „a magyar törvények garantálják a sajtószabadságot, mert csak olyan tartalmak jelenhetnek meg, amit a szerkesztők vagy a tulajdonosok akarnak”. Szerinte a kormánynak nincs köze a Népszabadság bezárásához, mert „egy veszteséges vállalkozásra került lakat”, és a 888-on megjelent listáról sem tehet a kormány, mert „nem szólhat bele abba, hogy milyen tartalom jelenik meg egy magántulajdonú vállalkozás felületén”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik