Nagyvilág

Brutális darabolós gyilkosság rázta meg Japánt

Őrizetbe vett a japán rendőrség egy amerikai turistát Oszakában, miután egy nő levágott fejét egy bőröndben találták meg a feltételezett elkövető által bérelt lakásban, írja a The Guardian.

Az áldozat meztelen törzsére másnap Oszaka prefektúra hegységes részén leltek rá, a kezei onnan 600 méterrel arrébb, egymás mellé fektetve kerültek elő, a lábait pedig Kyoto erdős részén rejtették el.

Europress/AFP/The Yomiuri Shimbun

Helyi sajtóértesülések szerint a gyanúsított a 26 éves amerikai Yevgeniy Vasilievich Bayraktar. 

A 27 éves áldozat február 15-én az egyik barátjának arról beszélt, hogy Oszakába utazik, ott találkozik egy férfi ismerősével. A lány ezt követően nem adott már életjelet magáról.

A Kyodo News úgy tudja, hogy a pár egy társkereső oldalon ismerkedett meg egymással, amit kifejezetten a japánok és külföldiek közti barátkozás céljából hívtak életre.

Europress/AFP/The Yomiuri Shimbun

Egy biztonsági kamera rögzítette, hogy február 16-án hajnalban a férfi és a nő együtt lép be a társasházba, ahol a gyanúsított lakást bérel. A felvételek szerint a férfi később ki és be járkált az épületbe egy nagy táskát cipelve. A gyilkosság helyszínén rengeteg vérfoltot hagytak, a szag eltüntetésére pedig légfrissítőt használtak.

A halál oka egyelőre nem tisztázott. A rendőrség szerint a feldaraboláson kívül más sebeket nem ejtettek az áldozaton.

Helyi lapok arról cikkeztek, hogy a testrészeket a gyanúsított segítségével találták meg.

Bayraktar állítólag több nővel is felvette a kapcsolatot a társkeresőn, mióta januárban Japánba érkezett. Több másik nőt is felvitt ugyanabba a lakásba, ahol az áldozattal is végezhetett, de a rendőrség szerint ők mindnyájan jól vannak.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Jiji Press

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik