Nagyvilág

Szlovéniában már besokalltak a tanárok

Sztrájkolnak az oktatásban dolgozók Szlovéniában, a szakszervezetek szerint közel 37 ezren vesznek részt a demonstrációban, országszerte ezer általános és középiskolában nincs tanítás - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV) szerdán. Ez a legnépesebb idei demonstráció Szlovéniában, írja az MTI.

Az oktatásban és tudományos területen dolgozók szakszervezete (SVIZ) bejelentette, hogy 10 százalékos fizetésemelést követelnek, valamint magasabb üdülési támogatást a tanároknak. A munkabeszüntetést a nap végén felfüggesztik, de amennyiben a kormány nem hajlandó hatékony tárgyalásokat folytatni és teljesíteni a feltételeiket, szigorítanak a sztrájkon – tették hozzá.

Úgy vélték: az államigazgatásban dolgozó, hasonló végzettségű alkalmazottaknak aránytalanul magasabb a fizetésük, mint az oktatásban dolgozóknak, ezért a tanári fizetéseket vissza kell állítani a 2012-ben, a gazdasági válság miatt hozott, a közalkalmazottakat sújtó bérkorlátozások előtti szintre. Mint mondták: ötödik éve nőtt a bruttó hazai termék (GDP), de a megszorítások még mindig érvényben vannak. 

A szervezők közel 15 ezer tüntetőt várnak az egész ország területéről délben a Ljubljana központjában rendezendő demonstrációra, ahol újra elmondják követeléseiket. A fővárosban ezért forgalmi korlátozások vannak.

Ez már a harmadik sztrájk ezen a héten. Hétfőn úgynevezett puha sztrájkot folytattak a rendőrök, kedden pedig az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók szüntették be két órára a munkát. Elemzők szerint a közalkalmazottak arra számítanak, hogy a közelgő parlamenti választások miatt a kormány engedékenyebb lesz.

Miro Cerar szlovén kormányfő a sztrájkot viszont jogtalannak tartja. Jelezte, hogy az emelési követelések túlzóak, veszélyeztetik a közalkalmazotti szféra bérrendszerét, és hátrányos következményekkel járnak az állami költségvetés stabilitására.

A kormány számításai szerint a szakszervezetek követelései 1 milliárd euró többletterhet rónának az állami költségvetésre, amelyet lehetetlen teljesíteni.A negatív következményekre figyelmeztetett a szlovén gazdasági kamara is – a versenyképességgel és a költségek további növekedésével kapcsolatban – , jelezve, hogy a közalkalmazottak fizetése jelenleg is a bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékát teszik ki.

A közszférában dolgozók szakszervezetei az alacsonyabb fizetési kategóriákba sorolt közalkalmazottak bérének erőteljes növelését akarják elérni a sztrájkhullámmal, amely a múlt hónapban 30 ezer ember részvételével tartott figyelmeztető sztrájkkal kezdődött. A szerdai a legnagyobb tömeget megmozgató szlovéniai demonstráció ebben az évben.

A közszférában az elmúlt években átlagban 7 százalékos volt a béremelés, és a 2012-ben hozott megszorítások egy részét is eltörölte a kabinet.

A szlovén gazdaság többéves recesszió után 2013-ban mutatott először fellendülést. A kormány azzal számol, hogy a tavalyi 3,1 százalék után idén 4,4 százalékkal nő a GDP, élénkül az export, bővülnek a beruházások.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik