Nagyvilág

Fenntartanák a nyomást Észak-Koreán

A japán külügyminiszter szerint a szankciók hatásosak, ezért bocsátkozik tárgyalásokba Észak-Korea.

Az észak-koreai válságról Vancouverben tárgyaló országok képviselői szerint fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreán, hogy elálljon atomfegyver-fejlesztési programjától.

„Addig kell növelnünk az észak-koreai rezsim magatartásának a költségeit, amíg vissza nem tér a szavahihető tárgyalásokhoz” – mondta Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kedden az egynapos tanácskozás kezdetén. A politikus főként Kínától és Oroszországtól kérte, hogy szigorúan tartsák be az ENSZ Észak-Korea ellen hozott szankcióit. A két országot nem hívták meg a találkozóra.

Az „egyformán gondolkodó” államok nevében kijelentette: „egységesen azt üzenik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, hogy nem fogadunk el atomfegyverrel rendelkező Észak-Koreát”. Tillerson arra a veszélyre is felhívta a figyelmet, amit az észak-koreai rakétakísérletek jelentenek az egész térség légi közlekedésére. Kérte a jelenlévőket, hogy ne engedjék, hogy „rést üssenek” az eltökéltségükön és szolidaritásukon, és ismét elutasította azt az orosz és kínai javaslatot, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea állítsa le közös hadgyakorlataikat cserébe az észak-korai atomprogram leállításáért.

A vancouveri konferencián olyan államok külügyminiszterei vesznek részt, amelyek az Egyesült Államok oldalán harcoltak a koreai háborúban.

A japán külügyminiszter arra intette a világ országait a keddi, vancouveri tanácskozáson, hogy ne hagyják magukat becsapni Észak-Korea legutóbbi, a dél-koreai téli olimpia előtt indított „mosolyoffenzívájától”. „Még nincs itt az ideje a szankciók enyhítésének, vagy Észak-Korea megjutalmazásának” – mondta Kono Taro. „Az a tény, hogy Észak-Korea tárgyalásokba bocsátkozik, az annak a bizonyítéka, hogy a szankciók hatásosak” – jelentette ki.

A dél-koreai külügyminiszter elismerte, hogy az Észak-Koreával felújított tárgyalások „jelentős első lépésként” értékelhetők a két Korea között kapcsolatok helyreállítása felé, de ő is figyelmeztetett, hogy Észak-Koreának még meg kell mutatnia, hogy szándékában áll teljesíteni a kötelezettségeit a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében. Kijelentette: „amíg Észak-Korea a mostani útvonalát követi, a szankciók maradnak”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik