Nagyvilág

Befagyasztották két észak-koreai rakétafejlesztő vagyonát

Az amerikai kormány szankciókat léptetett életbe két észak-koreai állampolgárral szemben, akik fontos szerepet játszanak a phenjani rezsim rakétaprogramjában – közölte a washingtoni pénzügyminisztérium kedden.

A tárca szerint Kim Dzsong Szik és Ri Pjong Csol ballisztikus rakéták fejlesztésében vesz részt. A szankciók értelmében befagyasztották Kim és Ri Egyesült Államokbeli vagyonát, illetve tranzakciós tiltólistára tették őket.

Gazdag és erős ország képét mutatják az észak-koreai propagandavideók
Ennél azonban semmi sem lehetne távolabb a valóságtól.

A döntéssel tovább fokozzák a nyomást a phenjani vezetésen, amelyet így kívánnak eltántorítani atom- és rakétaprogramja folytatásától. Phenjan saját állítása szerint atomtöltettel felszerelhető fegyvereivel képes elérni az Egyesült Államok teljes területét.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag újabb büntető intézkedéseket szavazott meg Észak-Koreával szemben. Ezek értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját. A határozatban egyúttal felszólították az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 12 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást.

Phenjan szerint a legújabb szankciók háborús cselekménnyel érnek fel.

(MTI, kiemelt kép: Europress / AFP PHOTO / KCNA via KNS)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik