Nagyvilág
Észak-Korea, 2017. szeptember 30.
Az észak-koreai kormány által 2017. szeptember 30-án közreadott dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsong Un elsõ számú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára (k) látogatást tesz egy gazdaságban egy ismeretlen észak-koreai helyszínen. (MTI/AP/KCNA/KNS)

Észak-Korea: Az ENSZ-szankciók felérnek egy háborús cselekménnyel

24.hu
24.hu

2017. 12. 24. 07:10

A legújabb ENSZ-szankciók Észak-Korea ellen felérnek egy háborús cselekménnyel és teljes gazdasági blokáddal

– jelentette ki vasárnap a phenjani külügyminisztérium, megfenyegetve azokat az országokat, amelyek támogatták a büntetőintézkedéseket.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag szavazta meg a Washington által javasolt új szankciókat a legutóbbi észak-koreai rakétateszt miatt.

Ezek szerint 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját. Az előbbi mennyiségét az elfogadott határozat évi négymillió hordóban, a finomított termékekét pedig évi 500 ezer hordóban határozza meg.

A határozat felszólítja az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 24 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást.

A cél: megfosztani a phenjani rezsimet a vendégmunkások által hazaküldött pénztől. Az eredeti javaslatban 12 hónap szerepelt.

A phenjani külügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint az Egyesült Államok retteg Észak-Korea nukleáris erejétől, és egyre eszeveszettebbül hozza meg egyre szigorúbb szankcióit az ország ellen, és gyakorol rá nyomást.

Phenjan Észak-Korea szuverenitása súlyos megsértésének tartja a szankcióhatározatot, a Koreai-félsziget és a térség békéjét, stabilitását megsértő háborús cselekménynek, amelyet kategorikusan visszautasít.

Észak-Korea nukleáris fegyverei védelmi jelegűek, az elrettentést szolgálják, és nem sértik a nemzetközi jogot. Tovább fogjuk erősíteni ezt a nukleáris elrettentő képességet, amellyel célunk az egyensúly megteremtése révén az amerikai nukleáris fenyegetések, zsarolások és ellenséges lépések kivédése. Az Egyesült Államoknak egy pillanatra sem szabad elfelejtenie, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, amely rövid idő alatt stratégiai állammá vált, atomfegyvereivel képes komolyan fenyegetni az amerikai kontinenst. Azok az országok, amely megszavazták ezt a szankcióhatározatot, teljes mértékben felelősek tettük minden következményéért. Gondoskodni fogunk arról, hogy nagy árat fizessenek azért, amit tettek

– olvasható a közleményben.

(mti)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.