Nagyvilág

Miben jobbak nálunk a finnek, és miben vagyunk jobbak mi, magyarok?

Szegő Iván Miklós
Szegő Iván Miklós

2017. 12. 06. 20:19

Heino Nyyssönen a turkui egyetem docense nemcsak a történelem-, hanem a politikatudomány művelője is. Több könyvet, tanulmányt írt Magyarországról is, így Finnország „születésnapja”, a függetlenség kikiáltásának százéves évfordulója alkalmából kérdeztük őt a magyar és finn párhuzamokról, illetve a különbségekről is. Szerinte a nemzeti konzultáció egy blöff, amely az 1984 az „két perc gyűlölet”-modelljét idézi, a választási rendszer nem fair, és a demokrácia állapota is komoly aggodalmakra ad okot.

Finnország alapítása ugyanolyan rejtélyes, mint a későbbi történelmének fordulópontjai. Mit lehet tudni ma arról, hogy miként sikerült kikerülni a szovjet-orosz uralom alól 1917. december 6-án? Miért adta meg a függetlenséget Lenin és Sztálin még annak az évnek a decemberében? Tényleg ők adták ezt meg, vagy Finnország harcolta ki magának a szuverenitást?

Ez valóban gyakran vitatott kérdés. Alapvetően a függetlenség elnyerése egy hosszabb folyamat volt, és lehetnének más, szintén helyénvaló dátumok is. Egészen pontosan a finnek nem is a függetlenség elnyerését, hanem a kikiáltását ünneplik. Valójában az oroszországi bolsevik puccs után a finn parlament deklarálta a szuverenitását novemberben, a kormány december 4-én formálta meg a függetlenségről szóló szövegtervezetet, amit a parlament többsége december 6-án fogadott el. Mindazonáltal Finnország de facto csak egy kemény polgárháború után vált függetlenné 1918-ban, és a köztársaság csak 1919 közepére jött létre.

Igen, de milyen szerepe volt akkor Leninnek, a bolsevikok vezérének és Sztálinnak, aki a finn függetlenség elnyerésekor nemzetiségi népbiztos volt?

Alapjában véve a bolsevikok voltak az egyetlen olyan csoport, amelyek Finnországot elengedték, az úgynevezett „fehérek” az oroszok közül nem tették ezt. Ilyen értelemben az októberi forradalom felgyorsította az eseményeket Finnországban. Téves lenne, ha azt mondanánk, hogy Lenin adta meg a függetlenséget Finnországnak, de ő volt az első, aki elismerte diplomáciailag (Anglia például csak 1919-ben tette ezt meg). Lenin és Sztálin motivációit hosszú ideje vitatják, én úgy fogalmaznék, hogy a helyzet inkább homályos, bizonytalan volt. Gondoljunk csak Ukrajnára. Lenin és Sztálin számára a nemzeti függetlenség másodlagos volt, miután mindketten egy nagyobb unió – a Szovjetunió – születésére számítottak, beleértve a finneket is. Mindeközben a finneknek egyszerre több konfliktusuk volt: társadalmi, politikai kérdések és a függetlenség kérdése, amelyet a „vörösök” támogattak. A „fehéreknek” inkább volt az az álláspontjuk, hogy az oroszokkal küzdenek, de végül saját honfitársaik ellen is harcoltak. A fehéreket (azaz a kormánycsapatokat) a németek is segítették, míg az ellenük kitört zendülést az oroszok támogatták.  A finn függetlenség számomra azért is bonyolult kérdés, mert sajátos módon a vörösök és a fehérek is vesztettek. Végül is Finnország ugyanis köztársaság lett, ami a balos és a centrista erők kompromisszuma volt, és a mérsékelt liberális K. J. Ståhlberget választották első köztársasági elnökké. Ha Mannerheim, a konzervatív autoriter személyiség nyert volna, akkor talán a magyar utat követtük volna, ahogy egy magyar professzor kommentálta az első világháború utáni helyzetet sok évvel ezelőtt.

Lenin (1870-1924), Russian statesman and revolutionary, in his study, reading the newspaper "Pravda".
Vlagyimir Iljics Lenin. Fotó: AFP/Roger-Viollet

Mindjárt a függetlenség elnyerése után véres polgárháború alakult ki Finnországban, ami a magyar vörös- és fehérterrornál sokkal több áldozatot követelt. Hogyan sikerült ezen a borzalmas polgárháborún túljutni?

A kollektív memóriában a folyamat hosszú ideig, évtizedekig tartott, én úgy gondolom, hogy egészen a nyolcvanas évek elejéig, amikor először választottak meg egy szociáldemokratát, Mauno Koivistót a nemzet legfontosabb posztjára – köztársasági elnök lett belőle. Különösen az 1920-as években volt sok rövidéletű kisebbségi kormány az országban. Az úgynevezett vörös-okker kooperáció, azaz a baloldaliak (szociáldemokraták) és a centristák (agrárpártiak) együttműködése stabilizálta az országot 1930-as években. A második világháború, illetve az akkori külső fenyegetés is sokat tett ezért.

Az 1939-40-es téli háborúra mindig is csodálattal néztek Magyarországon. Finnország megállította a szovjet Vörös Hadsereget, amely óriási túlerőben volt. Bár formailag vesztett Finnország, erkölcsi győztesként került ki ebből az összecsapásból. Mi volt az oka ennek a páratlan sikernek?

Személyesen úgy gondolom, hogy az 1937-ben kezdődő együttműködés, a baloldali és centrista erők kormányzati kooperációja tett nagyon sokat ezért. Így Finnország sokkal egységesebb volt, mint ahogyan azt a Szovjetunióban gondolták. Gondoljon arra: a „csak” húsz évvel korábbi véres polgárháború miatt az ország akár megosztott is lehetett volna. Ám az, hogy a finnek megvédték a saját országukat, morálisan nagyon sokat jelentett. De nézzük a szovjet oldalt: számos tábornokot kivégeztek Sztálin tisztogatásai idején, taktikájuk jóval inkább az első világháborút idézte, mintsem hogy ügyes harcászati eljárásokat alkalmaztak volna az erdőkben. És gondoljon a legendás Raate úti csatára, Suomussalminál: a szovjet csapatok valójában Ukrajnából kerültek oda, nem voltak felkészítve arra, hogy ilyen körülmények között harcoljanak. Aztán Sztálin maga is hibázott, hiszen úgy gondolta, hogy a problémát erőszakkal, erővel oldhatja meg.

Valóban: Suomissalminál Siilasvuo ezredes néhány ezer, legfeljebb tízezer emberével bekerített egy sokkal nagyobb létszámú szovjet támadóéket! Ehhez a híres motti-taktikát alkalmazta, leválasztotta egymásról az út mentén összegyűlt, hosszában felsorakozott szovjet csapatokat, és egyenként győzte le őket. Hasonló fegyvertény ritka a hadtörténetben. Ám kevesen tudják, hogy Finnország 1944-ben is megállított egy hatalmas szovjet offenzívát. Ez döntőnek bizonyult: elkerülte az ország a szovjet megszállást, és megőrizte nyugati, kapitalista társadalmi-gazdasági berendezkedését. Ugyanakkor a Szovjetunió befolyása egyre növekedett a finn politikában. Hogyan ítélik meg ma ezt a korszakot, és a rákövetkező éveket (1944-48) Finnországban?

Finnország ebben a periódusban sok hasonlóságot mutatott az 1944 és 1948 között lejátszódó magyar eseményekkel. Még a pártstruktúrában is voltak hasonlóságok. Hosszú évek óta vitatják, hogy Finnországban is fennállt-e a veszélye a kommunista hatalomátvételnek 1948-ban. Nem kétséges: sokat számított, hogy Finnországot nem szállták meg, jóllehet a szovjetek domináns pozícióban voltak a háború utáni Finnországban.

Mind a mai napig az is vitatott, hogy valójában Finnország gerincét törte-e meg a szovjet nyomás.

Egyesek szerint ez legkésőbb 1956-ban történt meg, ha már nem előbb. Mások viszont azzal érvelnek, hogy a finn gazdaság növekedett, Ausztria mellett az egyik leggyorsabban fejlődő gazdaság volt egész Európában. És ebben szintén szerepet játszott a növekvő szovjet befolyás.

Mit jelent a finlandizáció? Mennyire volt erős a szovjet befolyás Finnországban 1948 és 1990 között? Hogy tekintenek erre a szakértők és az átlagemberek Finnországban?

E fogalom egy nyugatnémet vitából eredeztethető. Ott a jobboldaliak érveltek azzal, hogy a keleti politikának tett engedmények egyfajta kapitulációhoz vezettek, ahogyan ez Finnországban történt a második világháború után. Ezt a nézetet a hidegháború idején a vezető finn politikusok természetesen tagadták. Személy szerint én kritikusan állok ehhez a koncepcióhoz, ami manapság egészen népszerű lett a közelmúlt történetének megmagyarázására, ami könnyedén alkalmas a múlt besározására. Úgy gondolom, abban az időben is voltak ügyes és okos politikusaink. Ráadásul a „finlandizáció” a belső vitákban is érvvé vált, minthogy egyes politikusokat az akkori viszonyok közötti politikai inkorrektséggel vádolhattak, azaz „szovjetelleneseknek” minősíthették könnyen őket.

Urho Kaleva Kekkonen  finn politikus, államférfi,  1900. szeptember 3-án született Pielavesiben. Meghalt 1986. augusztus 31-én Helsinkiben. A képen: Urho Kaleva Kekkonen, Finnország köztársasági elnöke.
(MTI Fotó/FIN)
Urho Kaleva Kekkonen. Fotó: MTI/FIN

Kekkonen finn elnök meghatározta a finn bel- és külpolitikát évtizedeken át (1956-81 között volt államfő, korábban pedig többszörös miniszterelnök). Ön vizsgálta a párhuzamokat Magyarország és Finnország között. Mi volt a közös és mi volt a különbség Kekkonen és Kádár János között?

Alapvetően két különböző világot és világnézetet képviseltek. Az egyik kommunista volt, a másik agrárius (agrárpárti). De úgy gondolom, hogy Finnország valamiben hasonlított a keleti blokkra: a „munkás-parasztok” ugyanis tudtak kooperálni. Először is, a két politikus legfőbb közös tulajdonsága a saját reálpolitika-értelmezésük volt:

ha nem provokálod a szovjeteket, akkor marad elég játéktered a belpolitikában.

De azt is hozzá kell tenni: mindketten abszolutisztikus vezetők voltak – hazájukban ők számítottak „erős embernek”.

Mit jelentett 1956 Magyarországnak, és mit jelentett Finnországnak? Tudjuk az ön kutatásaiból, hogy Kekkonen figyelte a magyar eseményeket, ehhez igazította a politikáját.

Az 1956-os év referenciapont Magyarországon, de máshol is az: elég például megnézni a nemzetközi kapcsolatok tankönyveit. De az ENSZ működésében is fontos időpont ez – hiszen ez is még csak szerveződőben volt.

Magyarország számára 1956 valami olyasmit jelentett, amivel még a magyarok sincsenek tisztában.

Könyvek százait sorolhatnám, de 1956 jelentősége – az, hogy miért is harcoltak a magyarok – még mindig vitatott. Azt persze könnyebb megmondani, hogy mi ellen harcoltak: a fennálló sztálinista társadalmi berendezkedés ellen. A Szovjetunió ugyan már az 1940-es években egy szuperhatalom lett, de ez – úgy tűnik – csak később kezdett nyilvánvalóvá válni. Finnországban Kekkonen írta azt a naplójába, hogy Finnország szovjet befolyási zónába tartozik, és ha ezt a tényt a finnek maguk nem veszik észre, akkor a „szovjet jönni fog”, és elmondja ezt nekünk. Attól kezdve a finn politika igyekezett „kitalálni” már jó előre a szovjet célokat. Amikor ezt a legjobban csinálta, akkor ez ügyes államférfiak műve volt, és ezt nevezhetjük „finlandizációnak”.

Mi a magyarázata Finnország páratlan gazdasági sikerének, amit száz év alatt ért el?

A második világháborúig Finnország egészen szegény ország volt. A siker részbeni oka a „vereségben aratott győzelem” volt, mivel az 1944 utáni finn jóvátétel, amit a szovjeteknek kellett teljesíteni, segítette az önálló finn iparosítást, és az úgynevezett vegyes (állami és magántulajdonra épülő) gazdaságot. Néhány nyugati elemző számára Finnország „szocialista” volt, de helyesebb, ha a vegyesgazdaságról folyik a vita, amelyben az állam és a közszféra is komoly szerepet játszott.

1990-93-ban és manapság is voltak, vannak válságjelenségek a finn gazdaságban. Hogyan jutott túl az ország ezen, illetve hogyan juthat túl most?

A mostani helyzet különbözik a kilencvenes évek elejétől, amikor a finn márka, a pénzünk túlértékelt volt. Ez okozta akkor a problémát, különösen azért, mert egybeesett a szovjet kereskedelem összeomlásával. Most viszont euró van, és a gazdasági struktúra is más. Ugyanakkor vannak kedvező jelek, különösen az én jelenlegi szűkebb hazámban, a turkui régióban.

Fotó: Heino Nyyssönen

Nemrégiben írt egy könyvet a magyar politikai rendszer legfrissebb változásáról, A köztársaság vége? (Tasavallan loppu?) címmel. Mit tart e könyv legfontosabb állításának, üzenetének?

A demokrácia viszonylag új dolog Magyarországon, és nem minden politikus demokrata, amikor a viselkedéséről van szó. Ha összehasonlítjuk a nemzetközi indexeket, akkor Magyarország pozíciója figyelemreméltóan gyengült az elmúlt tíz évben. Elsősorban a demokrácia módszerei, folyamatai, eljárásai számítanak. Komoly hiányosságok, problémák vannak abban a tekintetben, ahogyan új Alaptörvényt alkottak az Alkotmány helyett, ahogy a média működik, és így tovább.

A legutóbbi „nemzeti konzultáció” szerintem egy blöff, és úgy gondolom, hogy George Orwell könyvének, az 1984-nek a „két perc gyűlölet”-modelljét idézi.


Részlet az 1984 című filmből

Valóban aggódom a magyar demokrácia jövője miatt, mivel a demokrácia más, mint egy egyszerű többségi uralom – amit könnyen nevezhetünk a többség zsarnokságának is.Ráadásul: a jelenlegi magyar választási rendszer egyszerűen nem fair.

Ha a két országot össze kellene hasonlítania, mit mondana: miben jobbak a finnek és miben jobbak a magyarok?

Ez tényleg abszolút nehéz kérdés! Talán megkérdezhetné a lányomat, aki félig finn, félig magyar. Mindazonáltal a mi finn politikai rendszerünk – úgy gondolom – jobb, elég csak az évente elkészített összehasonlító vizsgálatokat megnézni, például a Democracy Indexen. Na de rendben, a magyar konyha és a nyári sportok híresebbek, talán még azt is mondhatjuk: „jobbak”.

Kronológia

1917. december 6.: Finnország kikiáltja a függetlenségét.

1917. december 31.: Szovjet-Oroszország elismeri a finn függetlenséget.

1918: véres finn polgárháború (áldozatok tízezrei a 3 milliós országban), majd a harcokba beavatkozik Németország és Szovjet-Oroszország is.

1919. július 17.: Finnország köztársaság.

1920: a tartui béke Szovjet-Oroszország és Finnország között.

1939-40: a szovjet-finn háború: Finnország vereséget szenved, de feltartóztatja Sztálin csapatait. Magyar önkéntesek indulnak Finnországba, de a harcokba nem vetik be őket.

1944: a második világháború végén Finnország ismét feltartóztatja a szovjet csapatokat, de megint vereséget szenved, kiugrik a háborúból (amelyet a finnek nem világháborúnak, hanem folytatólagos háborúnak neveznek) és Németország ellen fordul.

1944-48: a szovjet befolyás erősödése.

1945-1990: Angus Maddison gazdaságtörténész szerint Finnország az egy főre eső GDP-jét 3450 dollárról 16 866-ra növeli. Vagyis az ország fejlettsége durván megötszöröződik.

1948: elmarad a kommunista hatalomátvétel (vitatott, hogy terveztek-e ilyet), finn-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény – a „finlandizáció” kezdete (utólag szokták ezt így minősíteni, jóllehet ezt nem lehet egyetlen dátumhoz kötni).

1956: az agrárpárti Kekkonen, a korábbi többszörös miniszterelnök lesz a köztársasági elnök.

1963: Kekkonen „magánlátogatásra” érkezik Magyarországra, tárgyal Kádár Jánossal.

1975: Helsinki Értekezlet: Finnország a nemzetközi diplomácia középpontjába kerül.

1982. január 27.: Hivatalba lép Finnország első, választott szociáldemokrata elnöke, Mauno Koivisto (aki Kekkonen betegsége miatt már 1981 végétől ideiglenes ellátja az államfői teendőket).

1989/90-93: a finlandizáció és a hidegháború vége, de nemcsak a szovjet befolyás tűnik el, hanem a szovjet kereskedelem is megszűnik. Finnország gazdasági válságba süllyed, ami 1993-ig tart.

1995. január 1.: Finnország az EU-tagállama.

1999. január 1.: Finnország belép az euró-zónába.

2007: a Nokia a világ okostelefon-piacának a felét tudhatja a magáénak, a teljes globális mobilpiacon 41 százalékos a finn cég részesedése. A gazdasági világválság és a Nokia gyengülése következtében – a Világbank adatai szerint – a finn GDP 51 milliárd dollárral (283-ról 232 milliárdra) csökken.

2013: a Microsoft felvásárolja a meggyengült Nokiát.

2014: a Nokia bezárja komáromi gyárát.

2017. III. negyedév: az Eurostat szerint a finn GDP 3,6, a magyar 3,8 százalékkal bővül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

SAN FRANCISCO, CA - FEBRUARY 07: DJ Avicii performs onstage during Rolling Stone Live SF with Talent Resources on February 7, 2016 in San Francisco, California.   Rich Polk/Getty Images for Rolling Stone/AFP

Meghalt Avicii

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.