Nagyvilág

Az észak-koreai rakéta el tudta volna érni Washingtont is

Tizenháromezer kilométeres hatótávolságú volt az Észak-Korea által szerdán kilőtt ballisztikus rakéta – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium pénteken.

A szöuli védelmi tárca szerint Phenjan új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával képes lenne elérni Washingtont is, ahogy azt Észak-Korea is állította. A rakéta hatótávolságára vonatkozóan hasonló becsléseket közöltek amerikai szakértők is a szerda kora reggeli kilövést követően röviddel.

A kommunista ország állami médiája szerdán közölte, hogy Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű rakétával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét.

A nukleáris robbanófejjel felszerelhető, minden eddiginél nagyobb teljesítményű rakéta 4475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra csapódott be – tudatta a hivatalos nyilatkozat, amelyet egy tévébemondó olvasott be.

Habár Szöul elismerte, hogy a rakétakilövés valószínűleg sikeres volt, a dél-koreai kormány kétségét fejezte ki azt illetően, hogy a teszttel kapcsolatos minden észak-koreai állítás igaz lenne. Megkérdőjelezték például, hogy a rakéta alkalmas-e arra, hogy a robanófejet épségben visszajuttassa a légkörbe.

A szerdai rakétakilövés nyomán Donald Trump amerikai elnök kijelentette: Phenjan újabb szankciókra számíthat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai, rendkívüli ülésén Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az Észak-Koreával fenntartott kapcsolatok megszakítására szólított fel minden országot. Moszkva szerint viszont Washington provokálja Észak-Koreát.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa legutóbb szeptember 11-én fogadott el újabb, a korábbiaknál szigorúbb szankciókat, először véve célba Észak-Korea olaj- és gázellátását. Az Egyesült Államok és szövetségesei az elmúlt évben fokozódó nyomást igyekeztek gyakorolni Phenjan legfőbb szövetségesére, Kínára, hogy vesse latba minden befolyását, és bírja rá szomszédját annak rakéta- és atomfegyver-fejlesztési programjának feladására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik