Véresre vertek és fojtogattak rabtársai egy elítéltet az angliai Lindholme börtönben, miután megtudták, azért került rácsok mögé, mert súlyosan bántalmazta kisbabakorú lányát – jelentette a The Sun. A brit bulvárlap cikke szerint a rabok a verés után egy becsempészett mobiltelefonnal készítettek fényképet a férfiról, majd a fotót egy börtönélettel foglalkozó zárt Facebook-csoportban tették közzé.
A fényképhez mellékelt leírás szerint a rab megpróbálta elhitetni a többi elítélttel, hogy rablás miatt van bent. Arra azonban nem számított, hogy a rabok hozzáférnek „internet telefonokhoz, és a Google nem hazudik” – írták a fotó mellé.
A Sun cikke szerint a férfi – a feleségével együtt – hosszú ideig tartó börtönbüntetést kapott, miután bűnösnek találták őket a kisbabájuk ellen elkövetett súlyos bántalmazás vádjában. A beszámoló szerint a házaspár súlyos, maradandó károsodásokat okozó agysérülést okoztak kislányuknak, majd hazudoztak az orvosoknak, ápolóknak és a rendőröknek. A The Sun visszatartotta a rab nevét.
A gyerek testén – akinek pontos életkorát nem közölte a Sun, csak annyit, hogy babakorú volt – az orvosok több sérülésnyomot találtak, valamint kiderítették, hogy törések vannak a kézfején, vállcsontján és a lábán. Az utóbbi miatt a kislány nem tudott lábra állni.
Emellett súlyos fejsérülése is volt, amit a szakértők szerint az okozhatott, hogy „kemény felületbe verték” a fejét, vagy azt erősen ütötték egy kemény tárggyal. A bántalmazások olyan maradandó sérüléseket okoztak, hogy a gyerek soha nem lesz képes a teljesen önálló életre – írta a Sun.