Nagyvilág

A kőolaj ára már kezdi érezni a katari konfliktust

olajkut(210x140).jpg (Array)
olajkut(210x140).jpg (Array)

A kőolaj ára hétfőn kezdetben emelkedett arra a bejelentésre, hogy hat arab állam – köztük három OPEC-tagország – megszakította diplomáciai kapcsolatát Katarral, amely szintén az olajkartell tagja. A kőolaj ára később csökkenni kezdett.

Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Jemen, Líbia és Szaúd-Arábia hétfőn mondta fel a diplomáciai viszonyt Katarral, belügyeikbe való beavatkozásra, nemzetbiztonsági okokra, valamint terrorszervezetek támogatására hivatkozva.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára pénteken 49,95 dolláron zárt. Hétfő reggel hat óra körül 50,70 dollárra erősödött arra a hírre, hogy több arab ország megszakította diplomáciai kapcsolatát Katarral. Innen kisebb megszításokkal azonban folyamatosan csökkent az olaj ára, és délután kettőkor a Brentet 49,55 dolláron jegyzeték, azaz a pénteki záróértékéhez képest 40 centtel alacsonyabban.

Megfigyelők szerint a diplomáciai kapcsolat megszakítása Katarral nem olyan fontos geopolitikai kockázat, aminek a hatása beépülne az olajárba. Más lenne a helyzet persze, ha a vezető OPEC-országok, így Szaúd-Arábia, Irán vagy például Irak között romlana meg jelentősebben a kapcsolat.

Az OPEC-tag Katar olajtermelési kapacitása napi mintegy 600 ezer hordó, az egyik legkisebb az OPEC-tagországok között. Katar ugyanakkor a cseppfolyósított földgáz (LNG) legnagyobb szállítója a világon.

Elemzők szerint rövid időre az a félelem drágította a kőolajat a hétfői kereskedés korai szakaszában, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása Katarral hatással lehet az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országoknak arra az erőfeszítésére, hogy a termelés visszafogásával késztessék emelkedésre a kőolaj árát.

A piac azonban gyorsan korrigált, mégpedig azért, mert Katar befolyása a globális olajkínálat alakítására csekély, ugyanakkor az Egyesült Államok termelése folyamatosan nő, ami árcsökkentő tényező. Washington nem csatlakozott az olajtermelés visszafogását szorgalmazó országok csoportjához.

Elsősorban a kőolaj árának fokozatos emelkedése miatt az Egyesült Államok olajtermelése a múlt év közepe óta több mint 10 százalékkal, napi 9,34 millió hordóra nőtt, ezzel megközelítette a világ legnagyobb olajtermelőit, Oroszországot és Szaúd-Arábiát.

Szakértők attól tartanak, hogy teljesen feleslegessé válhat az OPEC és a NON-OPEC országok termeléscsökkentési próbálkozása, ha az Egyesült Államok eközben növeli a termelését. Elemzők szerint ezt a borúlátást tükrözi a kőolaj árcsökkenése hétfő kora délutánig a pénteki záróértékhez képest.

(MTI, Bloomberg)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik