Két ügy rengette meg 2016-ban a fejlett, nyugati világot: a Brexit megszavazása és Donald Trump elnökké választása. Mindkettő váratlan és meglepő volt. Trump novemberi diadala még a június végi, brit referendum eredményének tükrében is.
Richard Baldwin közgazdász professzor harminc éve kutatja a globalizáció folyamatát. Úgy véli, ha nem az eseményekre, hanem a folyamatokra fókuszálunk,
Sőt, szerinte mindez csak nyitánya a jelenleg ismert világ felfordulásának. A Nagy Konvergencia: Információtechnológia és az új globalizáció című, frissen megjelent könyvében amellett érvel, hogy a globalizációt tárgyaló hagyományos kereskedelmi elemzéseknél szélesebb körű folyamatok vizsgálatára van szükség.
A harmadik fázis hajnala
Baldwin szerint a globalizáció három különálló fázisban történik: először a javak mozgatásának a lehetősége valósul meg, aztán az ötleteké és végül az embereké. A XIX. század elejére az első kettő költségei drámaian lecsökkentek: létrejött a nemzetközi kereskedelem, ami mára a modern globális gazdaság egyik alapvető jellemzője.
Egyes politikusok és gazdasági szakemberek gyakran mondogatják, hogy a globalizáción mindenki nyer. Más véleményen vannak azok az alacsonyan képzett munkások, akik azért veszítik el az állasaikat, mert a cégek az olcsóbb munkaerő miatt, külföldre telepítik a termelésüket. A szabadkereskedelemmel valójában egyes országok jobban járnak, mások rosszabbul. Az előnyök egyenlőtlenül oszlanak meg.
Baldwin legalábbis így látja. Szerinte a technológia fejlődése hamarosan a hagyományosan emberközpontú szolgáltatás-szektort is érinteni fogja. A folyamat messze több munkahelyet érint majd, mint a gyáripar automatizálása az elmúlt évtizedekben. Az Egyesült Királyságban például a szolgáltatószektor adja az ország gazdaságának közel 80 százalékát. A változás nem azért fog jönni, mert az emberek szabadon mozoghatnak a határokon át, hanem mert a technológia olyan alternatívákat kínál majd, amelyek kiváltják a jelenlétüket.
A G7 tündöklése és zuhanása
A kereskedelem globalizációja előtt évezredekig lokális volt a gazdaság: minden városnak, minden falunak megvolt a maga hentese, pékje, gyertyaöntője. A bevételek stagnáltak. Majd 1820 körül lehetségessé vált a termékek szállítása akár nagy távolságokra is, ekkor alakultak ki a nagy gyárak és ipari tömörülések. Az ötleteket, gondolatokat azonban még mindig nehéz volt mozgatni, ezek leginkább az északi fejlett régiókban maradtak.
Ez volt a Nagy Széttartás kora. A G7 országaiban (Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Kanada) már működött a tudásvezérelt növekedés, a fejlődő országokban pedig még nem. Az így eltelt 170 év alatt a G7 részesedése a globális gazdaságban egyötödről kétharmadra növekedett.
A korszak 1990 körül ért véget, amikor az információs és kommunikációs technológia fejlődése lehetővé tette a tudás exportját. A fejlett országokban elindult a deindusztrializáció, azaz az ipar leépülése, a környező, szegényebb országokban pedig gyors gazdasági növekedés és iparosodás kezdődött, amivel mintegy 650 millió ember tudott kilábalni a szegénységből.
Rémisztő véletlenszerűség
A G7-ek részesedése a világgazdaságban a kilencvenes évek eleje óta rohamosan zuhanni kezdett. Mindez hirtelen, gyorsan és elképesztően egyenetlenül történt. Nem teljes szektorokat vagy munkaköröket érintett, hanem sokkal esetlegesebb változások történtek. Kevesebben múlt, hogy valakiből győztes vagy vesztes válik-e, mint a régebbi típusú globalizációban bármikor. Semmi köze nem volt a képzettséghez. A folyamat felgyorsult és megjósolhatatlan lett, ami sokakat tett idegessé, frusztrálttá és rémített halálra.
Baldwin szerint a váratlanként értékelt Brexit és Donald Trump választási győzelme is ezzel magyarázható. Mindkettő a globalizáció okozta problémákra ígért radikális megoldást.
Hülyék és hazugok
A politikusok, akik a munkahelyek elveszítéséért a globális kereskedelmet és a migrációt hibáztatják, vagy hazudnak, vagy radikálisan félreértik a problémát, vagy mindkettőt egyszerre. Ha a 21. század problémáit a 20. század eszközeivel próbálják meg orvosolni, annak beláthatatlan mellékhatásai lehetnek, működni viszont biztosan nem fog.
Amikor a brexitesek arról beszéltek, hogy kilépnek az Európai Unióból, akkor jött a Nissan és szépen elmagyarázta a brit kormánynak, hogy az Egyesült Királyság autóipara bizony része az európainak. Ahhoz, hogy ez sikeresen működjön, szükség van a javak, szolgáltatások, emberek, szabadalmi jogok zökkenőmentes áramoltatására a kontinensen. Ha ez nincs meg, a gyárat be kell zárni.
Mindeközben Trump olyan egyezményt írt alá, hogy a Carrier jelentős adókedvezményt kap, ha Amerikában tartja a gázkazán gyárát, és ezzel megmentett ezer munkahelyet. Egyelőre.
A Carrier előtt két lehetőség van: néhány éven belül vagy a robotok veszik át a munkások helyét, vagy a gyár mégis külföldre költözik. Ha egyiket sem lépik meg, a cég egyszerűen csődbe megy, és a japán vagy német versenytársak veszik át a terepet.
Ez a folyamat eddig leginkább azokat a képzetlen munkásokat érintette, akik a gyártósor mellett végeztek rutinmunkát: ezeket a legkönnyebb robotokkal helyettesíteni. Az új technológiák megjelenésével azonban hamarosan eljutunk a globalizáció harmadik fázisához, amelyben az emberek mozgatásának a költsége is radikálisan lecsökken. Nem a fizikai, hanem a virtuális mozgatásé.
A gépek támadása
A tele-jelenlét és a telerobotika fogja felforgatni a jövőt. Mindkét technológia alapjai léteznek már, de egyelőre nagyon költségesek és kiforratlanok. Még.
A tele-jelenlét kapcsán hologramokra kell gondolni, azaz a személyes jelenlét kiváltására: mintha ott lennénk valahol, miközben nem is. A telerobotikának már vannak jól ismert példái, mint a sebész, aki több száz kilométerre is lehet a betegétől, miközben egy robot segítségével operálja.
A jövőben majd egy londoni hotel takarítórobotjait olyan emberek fogják irányítani, akik fizikailag Kenyában, Buenos Airesben vagy akárhol tartózkodnak. Természetesen a személyes jelenlét árának töredékéért. Mindez nem sci-fi,
Csak néhány munkakör és szakma van, amit a közeljövőben nem fenyegetnek a robotok. Ezek mind kiemelkedő társas képességeket, emberi közelséget vagy kreativitást igényelnek: szociális, segítő szakmák képviselőinek, a pedagógusoknak, vagy a mérnököknek és feltalálóknak nincs veszélyben a munkája.
Ész nélkül véged
Egy biztos: a tovább gyűrűző globalizációt nem lehet megállítani. Baldwin szerint biztosan lesznek erre irányuló kísérletek, de feleslegesen: a folyamat feltartóztathatatlan.
A világ napjainkban fejlettebb felének világgazdasági részesedése a jövőben még meredekebben fog csökkenni, miközben a fejletlenebb területek, például Dél-Amerika vagy a szubszaharai Afrika hatalmas lehetőséget kapnak.
A fejlett országok kormányainak már most el kellene kezdeniük felkészülniük arra, hogy gondoskodjanak azokról, akiket a globalizáció leginkább veszélyeztet. Hosszú távú programokra van szükség, például az átképzés, a lakhatás és a költözés támogatására. Bár ezek nem mindig és főleg nem mindenkinél működnek, valamennyit biztosan segítenek.
Az első és legfontosabb feladat az oktatási rendszer átalakítása, hogy alkalmazkodni tudjon az új kihívásokhoz, A specializált, egészen apró területet átfogó fiatalkori oktatás helyett nagy szükség lenne egy szélesebb körű, élethosszig tartó tanulásra. Mint a napokban megtudtuk, Magyarország ezen a területen elég gyalázatosan áll, ami katasztrofális jövőhöz vezethet.
(via: Quartz)
