Az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók meghosszabbítása mellett foglalt állást Francois Hollande francia elnök és az őt Berlinben fogadó Angela Merkel német kancellár kedden. A politikai vezetők az ukrajnai konfliktust rendezni hivatott minszki egyezmény akadozó alkalmazásával indokolták felhívásukat.
“Szeretnénk, ha már előrébb lennénk a folyamat gyakorlatba való átültetésével” – jelezte Merkel mindössze két nappal a kelet-ukrajnai konfliktusról szóló EU-csúcs előtt.
“Ragaszkodnunk kell a minszki egyezmény feltételeihez, amiket ha nem teljesítenek, akkor további büntetőintézkedésekhez kell folyamodnunk” – mondta Hollande is, aki egy digitális gazdaságról szóló francia-német konferenciára érkezett Berlinbe.
Az Európai Unió pénzügyi, védelmi és energetikai együttműködésének korlátozásával próbált nyomást gyakorolni Moszkvára, nem sok sikerrel. A szankciók hatálya január végén jár le. Az ukrajnai kormányerők és az oroszok által támogatott szeparatisták közötti konfliktus 2014 óta csaknem 10 ezer ember életét követelte. Berlin és Párizs többször győzködte a feleket, hogy tartsák magukat a minszki megállapodásokhoz – hiába.
A politikai vezetők szívesen látnának szorosabb együttműködést a védelem terén az uniós tagállamok között. Merkel és Hollande jelezte, hogy a két nap múlva esedékes csúcson ezenkívül Nagy-Britannia kilépéséről is szó lesz. A francia elnök és a német kancellár úgy gondolja, hogy a tárgyalások során ragaszkodni kell az uniós szabadságjogokhoz, és az uniós belső piachoz való hozzáférésért cserébe a munkaerő szabad áramlásának fenntartását várják Londontól.
Hollande és Merkel egyúttal a szíriai kormányerők által ostromolt Aleppóban élő civilek megóvásáért és támogatásáért is szót emelt. Hollande Moszkvát ostorozta, amiért az Szíria kérdésében vétóival a haladás kerékkötője az ENSZ Biztonsági Tanácsában. (MTI)