A Demokrata Pártnak üdvrivalgásban kellett volna kitörnie, amikor a republikánusok hivatalosan is elnökjelöltjüknek választották Donald Trumpot, és pezsgőt kellett volna bontaniuk, hogy már több hónappal az elnökválasztás napja előtt megünnepeljék győzelmüket. Hiszen a Republikánus Pártnak mégiscsak minden idők legnépszerűtlenebb jelöltjét sikerült harcba indítania az Egyesült Államok elnöki címéért. Egy politikai újoncot, aki hangzatos kijelentéseivel a választók olyan nagy rétegét idegenítette el magától, hogy lehetetlenségnek tűnt, hogy győzhet.
A demokraták nem törtek ki üdvrivalgásban, és nem bontottak pezsgőt, hiszen minden idők legnépszerűtlenebb elnökjelöltjével szemben sikerült elindítaniuk minden idők második legnépszerűtlenebb elnökjelöltjét. Egy, még a saját pártjában is sokak által gyűlölt, botrányoktól megtépázott politikust, akiről a választók döntő többségének az a véleménye, hogy nem lehet hinni a szavának, és a hatalomért bármit képes megtenni és bármit képes mondani.
Hiába a több évtizedes politikai tapasztalat, hiába rendkívül felkészült az elnöki feladatok ellátására, hiába áll mögötte egy vérprofi szakemberekből álló kampánycsapat és hiába van lelkes rajongótábora, képtelen magabiztosan maga mögé utasítani Trumpot.
Kampányát kicsinálta az elitellenesség
Clinton a számára lehető legrosszabb pillanatban lett elnökjelölt. Ugyanis „pontosan azt a politikai elitet képviseli, ami ellen most Amerika lázad. Trump azért emelkedhetett ki, mert azzal megy szembe, amit a Clinton-család mint politikai család képvisel” – magyarázta népszerűtlenségének okait a 24.hu-nak Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. „Az az előnye, ami a hátránya: a 30 éves politikai pályafutása, tapasztalata” – tette hozzá az Amerika-szakértő. Hasonlóan látta helyzetét Ugrósdy Márton, a Külügyi Intézet kutatója, aki szintén az Egyesült Államok politikai életét jelenleg meghatározó elitellenes hangulattal magyarázta Clinton népszerűtlenségét:
Hillary Clinton a politikai elit egy személyben, ő az, akit utál a nép, hiszen megszemélyesíti a gyanús üzelmekbe bonyolódó washingtoni bennfentest.
És ez nem csak a jobboldali szavazókra érvényes. „Demokrata oldalon ő ugyanúgy az establishment (a hatalombirtokosok) része, mint azok a republikánus képviselők, akik Trump ellen futottak még a jelöltállító fázisban” – mondta Lakatos Júlia. Clintonnak különösen a fiatal demokrata szavazók megnyerésével voltak nagy gondjai, akiknél meghatározó érzelem az elitellenesség, és millió számra álltak a Demokrata Pártba csak nemrég belépett 74 éves Bernie Sanders vermonti szenátor mellé, aki pont ezt a politikai és gazdasági hatalmasságok elleni lázadást kihasználva nehezítette meg Clinton dolgát a demokrata előválasztások alatt.
Hataloméhség és hatalmas botrányok
Bár Hillary Clinton egy Sandersszel szembeni tévés vita alatt azt állította, hogy az első női elnökjelöltként nem lehet az „establishment” része, onnantól kezdve, hogy férje, Bill Clinton oldalán 1993-ban beköltözött a Fehér Házba, kétségtelenül a hatalmasságok táborába került. És közben az emberekben kialakult róla az a vélemény, hogy a hatalomért mindenre képes.
„A Clinton-család egy furcsa történet olyan szempontból, hogy sokan inkább egy politikai vállalkozásnak tartják, mint valódi családnak. És a hatalmat látványosan akarni az amerikai kultúrában problémás. Ott az emberek szolgálják a kormányt ” – mondta Ugrósdy Márton. Ugyanezt említette Lakatos Júlia:
Egy amerikai szerző Clinton korporációnak nevezte a Clinton-házaspár politikai pályafutását, tehát ők ketten együtt gyakorlatilag a politikai hatalomba maradásra hoztak létre egy vállalatbirodalmat, és ez sokaknak nem szimpatikus.
Már ez is elég lenne ahhoz, hogy sokan megkérdőjelezzék Hillary Clinton őszinteségét és hitelességét. De ehhez jöttek még hozzá a Clinton-házaspár politikai karrierjét beárnyékoló üzleti és politikai botrányok, amelyekben ugyan hosszú évekig tartó nyomozások után sem sikerült soha bebizonyítani, hogy Clintonék törvényt sértettek volna, az ügyek annyira éppen homályosak voltak, hogy kikezdjék a házaspár és különösen Hillary Clinton hitelességét és fedhetetlenségét.
És erre a sajtóval szemben híresen ellenséges Clinton még rá is segített azzal, hogy botrányokkal kapcsolatban bezárkózott, és nem adott ki semmilyen információt. Ezzel pedig csak táptalajt adott a spekulációknak, hiszen pontosan úgy viselkedett, mintha titkolna valamit, mintha rejtegetnivalója lenne. Clinton őszinteségi problémája
abból a falból ered, amit felhúzott az évek során maga köré, hogy a botrányoktól védje magát, és nagyon kevés információt bocsájt ki magáról
– mondta Lakatos Júlia. És ezt teszi azóta is. Ami meg is látszik a közvélemény-kutatások eredményeiben.
Őszinteség, nem Hillary a neved
Az idei elnökválasztás egyik legnépszerűbb videója volt az a YouTube-ra még januárban feltett montázs, aminek azt az igazán kattintós címet adták, hogy „Hillary Clinton 13 percen át hazudik”.
Pontosan azt a képet adja a demokrata elnökjelöltről, amit még sokan azok közül is gondolnak róla, akik inkább rá szavaznak, mint Donald Trumpra. Hogy
És ezeket a gyanúkat maga Clinton folyamatosan újra és újra megerősíti. A 2008-as, Barack Obamával szemben elvesztett demokrata előválasztás alatt például többször is elmondta, hogy amikor a délszláv háború idején megérkezett Boszniába, hogyan kellett szaladnia a repülőtéren, hogy elkerülje a mesterlövészek lövéseit. Ezzel a történettel akarta bizonyítani, mennyivel felkészültebb a fiatal, tapasztalatlan és naiv Obamánál.
És ezt a boszniai megérkezését megörökítő CBS News felvételei bizonyították.
Hogy mennyire nem tud Clinton őszinte lenni, hogy mennyire előre megtervezett minden egyes mozdulata, csodásan bemutatja egy tavaly augusztusban megjelent cikk a New York Timesban, ami csöpög az iróniától. Abban ugyanis kampányának stratégái a lapnak elmondták: azt tervezik, hogy Clinton spontánabb lesz. Igen. Clintonnak még azt is jól meg kell terveznie, hogy spontán legyen. És ezt még el is mondták a Timesnak.
A Clinton-kampány WikiLeaks által nyilvánosságra hozott belső levelezésének egyik legfigyelemreméltóbb darabja volt egy, a stábtagok közötti email-váltás, ami egyértelművé tette azt, amit amúgy is mindenki sejtett már: minden egyes megszólalása az utolsó vesszőig meg van tervezve. A tavaly áprilisban történt levelezés egy Twitter-üzenet körül zajlott, amiben Clinton a minimálbér megemeléséért sztrájkoló gyors éttermi dolgozók küzdelme mellett állt ki.
A 140 karakteres bejegyzés szövegén 12 órán át rágódott 12 stábtag, még azt is megvitatva, hogy ott legyen-e a végén a #Fightfor15 hashtag, vagy se. Az üzenet végül a „-H” jellel a végén jelent meg, aminek elvileg azt kellene jeleznie, hogy azt Clinton saját maga írta.
Every American deserves a fair shot at success. Fast food & child care workers shouldn’t have to march in streets for living wages. -H
— Hillary Clinton (@HillaryClinton) 2015. április 16.
Csoda, hogy szavahihetőségében kételkednek az emberek? Hiszen még azt sem meri elárulni, hogy melyik ízű fagyi a kedvence. („Szinte az összeset szeretem” – volt a válasza a melyik a kedvenc fagylaltja kérdésre).
De a legnagyobb probléma, hogy azt sem lehet tudni, mi az álláspontja az országot érintő fontos kérdésekben. Csak azt, hogy pont most éppen mit mond. Mert az emberek meg vannak győződve arról, hogy kizárólag olyan ügyek mellé áll oda, ami éppen abban a pillanatban népszerűnek számít, és politikailag hasznos számára. Azaz választást lehet vele nyerni. Persze lehet azt mondani, hogy a politikusok általában olyan ügyeket támogatnak, ami számukra hasznos, de Clinton még ezt is úgy tudja csinálni, hogy az hiteltelennek tűnik. Jó példa erre az azonos neműek házasságának kérdése.
Clinton manapság már a melegek jogainak egyik legnagyobb élharcosaként adja el magát, pedig 2004-ben még a melegházasság ellen volt. De nem csak simán ellene volt. Teljes mellszélességgel ellenezte az azonos neműek házasságát. Egy, a szenátusban mondott beszédében a házasságot „férfi és nő közötti szent kötelékként” jellemezte, azt, hogy „házasság férfi és nő között létezik” a „történelem ködébe vesző alapvető elvnek” nevezte, és a „civilizáció, az emberiség és a történelem alapintézményeként” hivatkozott a férfi-nő házasságra.
Egy véresszájú melegellenes konzervatív aktivista sem fogalmazhatta volna meg ennél szebben. Az ember azt gondolná, aki ilyen erős szavakat használ, annak ez olyan mélyen gyökerező álláspontja, ami nem változik meg csak úgy, olyan könnyedén. Így nem csoda, hogy amikor 2013-ban, már a demokrata előválasztásra készülve megváltoztatta álláspontját, és a melegházasság nagy bajnokává vált, az emberek azt gondolták, csak azért tette, hogy választást tudjon nyerni.
És ezeket megkoronázza „egészségtelen hajlama a titkolózásra”
Clinton rendszeresen szokta hangoztatni (már 2008-ban is megtette, majd idén még egyszer), hogy ő a legnyíltabb, „legátláthatóbb közszereplő”, akinek élete nyitott könyv mindenki számára. Rajta kívül nem sokan látják ezt így. Politikai karrierje ugyanis teli van szükségtelen titkolózásokkal. Már a kilencvenes években is, amikor a Whitewater-botránnyal kapcsolatban nem akart nyilvánosságra hozni pár iratot, annak ellenére, hogy azokban nem volt semmi igazán leleplező. De azzal, hogy nem akarta azokat közzétenni, csak azt az érzést keltette, hogy valami súlyosat akar eltitkolni.
És ez az évek során, csak még rosszabb lett. Az idei elnökválasztás erre több példával is szolgál. Először ott van az e-mailbotránya, amiről a hozzá közel álló emberek már egy évvel azelőtt tudták, hogy komoly gondot fog okozni kampányának, hogy a New York Times 2015 tavaszán először beszámolt magánszerveréről. Az egész botrányt meg tudták volna előzni azzal, hogy a teljes átláthatóság jegyében nyilvánosságra hozzák, de nem tették meg.
És ez a megúszásra játszás teljesen jellemző Clintonra. Ez történt, amikor a szeptember 11-ei megemlékezésről távozva elájult. Csak órákkal az erről készült felvétel elterjedése után közölték nagy nehezen, hogy tüdőgyulladástól szenved, amit addig próbáltak titkolni, amíg már képtelenség volt. „A tüdőgyulladást antibiotikumokkal lehet kezelni. Mi a gyógyír a titkolózásra való egészségtelen hajlamra, ami rendszeresen szükségtelen problémákat okoz?” –kérdezte az esettel kapcsolatban az Obama választási kampányait megtervező David Axelrod egy Twitter-üzenetben.
Az pedig már a Republikánus Pártról, és szavazóiról mond el sokat, hogy saját jelöltjük képtelen magabiztosan verni egy olyan súlyos problémákkal küzdő politikust, mint Clinton.
