Nagyvilág

Több tucat szélsőségest figyelnek meg a hatóságok Molenbeek-Saint-Jeanban

A titkosszolgálatok mintegy hatvan olyan radikális személyt tartanak megfigyelés alatt Brüsszel hírhedtté vált, Molenbeek-Saint-Jean nevű negyedében, akik fenyegetést jelenthetnek az állam biztonságára - közölte Jan Jambon belga belügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető tájékoztatása szerint az 57 megfigyelt többsége korábban külföldön harcolt különböző dzsihadista csoportok tagjaként. Közülük 27-en pedig a jövőben készülnek Szíriába utazni.

Lehetséges, hogy nem mindegyikük jelent komoly veszélyt

– jelentette ki Jan Jambon, hozzátéve, hogy azok le fognak kerülni a listáról, akik

már nem jelentenek fenyegetést a társadalomra.

A belügyminiszter emellett arról számolt be, hogy a radikalizálódás felszámolását célzó, több brüsszeli városrészre kiterjedő, februárban bejelentett “Csatorna-terv” keretében a hatóságok az elmúlt hat hónap során mintegy ötezer házkutatást tartottak Molenbeek-Saint-Jeanban.

Hírhedt negyed

A 96 ezer lakosú kerület azután került a sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy kiderült, a tavaly novemberi párizsi, valamint a márciusi brüsszeli merényletek elkövetői közül többen is hosszabb-rövidebb időre megfordultak a negyedben.

Jan Jambon később bejelentette, hogy aktiválták a “Csatorna-terv” második fázisát, amelynek keretében Molenbeek-Saint-Jean és Vilvorde után hat másik brüsszeli kerületben (Anderlecht, Koekelberg, Laeken, Saint-Gilles, Saint-Josse és Schaerbeek) is fokozzák a rendőri jelenlétet. Októbertől a korábbinál 66-tal több rendőr fog szolgálatot teljesíteni ezekben a városrészekben.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre muzulmán szélsőségesek, harminckét ember halálát okozva. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz “súlyos” fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, “lehetséges és valószínű” terrortámadás.

Molenbeekről bővebben itt írtunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik