A németek többsége támogatja az arcot eltakaró vallási öltözet betiltását – derül ki az ARD köztelevízió megrendelésére készített felmérésből.
Az Angela Merkel vezette konzervatívok soraiból több politikus is felszólalt annak érdekében, hogy vezessenek be burkatilalmat az iskolákban, bíróságokon, autóvezetés közben és más nyilvános helyeken. Ugyanakkor Thomas de Maiziere belügyminiszter alkotmányossági problémákra hivatkozva nem támogatta a teljes tiltást.
Az Infratest dimap közvélemény-kutató 1008 embert kérdezett meg telefonon. A reprezentatív kutatás eredményeként megállapították, hogy 51 százalékos a teljes betiltás támogatottsága, és 30 százaléknyian vannak a részleges betiltás mellett. 15 százalék azok aránya, akik semmilyen tiltást nem tartanak elfogadhatónak. A hibahatár 3,1 százalék. (AP)