Magabiztos léptek, egy kedves mosoly, erős kézfogások. Sok tekintetben szimbolikus találkozó volt Szentpétervárott, ahol Vlagyimir Putyin Recep Tayip Erdogan török államfőt fogadta. Az egynapos villámlátogatás a puccs utáni török külpolitika leglátványosabb eleme volt, hogy pontosan milyen hatással is lesz a Közel-Keletre, a menekült- és migrációs válságra vagy az EU-török kapcsolatokra, még csak latolgatni tudjuk.
Mélyrepülés
Az egész világot bejárta 2015. november 25-én egy orosz vadászbombázó lelövéséről készült képsor. A szíriai ellenzéket bombázó repülőgép másodperceket tartózkodott csak török légtérben, de ez is elég volt, ahhoz hogy az őt követő török géppár rakétákat indítson és – már ismét a szíriai légtérben – találat érje a Szu-25-ös vadászbombázót. A közvélemény akkor érthetően megrettent. Egyrészt senki sem értette, hogy mi szükség volt erre az agresszív lépésre török részről, másrészt egy következő NATO-orosz összecsapást is sokaknak az eszében jutott. Szerencsére nem tud ilyen „könnyen” háborúba keveredni a két fél, és 2015 végére már a katonai szövetségen belül is több kritikusa volt Ankarának, mint barátja.
Másrészt az orosz gép lelövése az egyébként kiegyensúlyozott török-orosz kapcsolatok mélyrepülését indították, amely nemcsak a nyilatkozatokban, de a konkrét politikai és gazdasági intézkedésekben is testet öltött.
Kilenc hónappal később a kapcsolatok látványosan gyorsan álltak helyre, ráadásul nemcsak Moszkvával, hanem Izraellel is (Tel-Avivval 2012-ben romlottak meg a kapcsolatok egy hasonlóan szimbolikus ügy kapcsán). Erdogan államfő rekordsebességgel igyekszik helyrehozni azokat a kapcsolatait, amelyek az elmúlt időszakban súlyos „sérüléseket”szenvedtek. Egyelőre csak az okát nem tudjuk, hogy azért van ezekre szükség, hogy lazíthassa az EU/NATO/amerikai kapcsolatrendszert, vagy azért, mert kiegészítse azokat normalizálva a legtöbb kétoldalú (gazdasági) kapcsolatot.
Titkos diplomácia
Bár a látványos összeborulás pillanatait éljük éppen, a találkozót hosszas előkészítés, és ahogy a nagyvilágban szokott lenni, némi diplomáciai közvetítés előzte meg. Putyin elnök világosság tette, hogy mi az előfeltétele a kapcsolatok normalizálásának: a bocsánatkérés, és a török pilóták felelősségre vonása (bár ők csak végrehajtották a parancsot).
A tapogatózások valójában már 2016 áprilisában megkezdődtek egy Dagesztánban érdekeltségekkel rendelkező török üzletemberen és Putyin egyik főtanácsadóján keresztül. Abban hamar megegyeztek a felek, hogy a török fél egy levélben fog „bocsánatot kérni”, de a levél megfogalmazása jó másfél hónapot vett igényben, mert a kapcsolattartók szinte mondatról mondatra egyeztettek. Alkalmanként a kazah diplomácia és személyesen Nurszultan Nazarbajev kazah államfő is közvetített, mivel ő személyesen is kapcsolatban volt Putyinnal és az Erdogannal is. Pletykák szerint magának a bocsánat kérést jelentő szónak a megválasztása volt a legérzékenyebb momentum, a levélben szereplő szó inkább az „elnézést kérek” kifejezést takarta.
2016 júniusában több posztszovjet állam vezetője találkozott Üzbegisztánban a Shanghaji Együttműködési Szervezet éves ülésén. Nazarbajev államfő jelezte török kollégájának, hogy itt lenne a remek alkalom a levél bizalmas átadására. A török közvetítők őrült rohamban magángépre ültek és a találkozó előtti éjszaka átrepültek Üzbegisztánba. Az átrepülési engedélyeket az utolsó pillanatban kapták meg, kivéve pont Üzbegisztántól. Itt végül a már helyszínen tartózkodó kazah államfő kérte meg üzbég kollégáját, hogy ugyan engedélyeztesse a leszállást. A gép landolt, a közvetítők Nazarbajevhez siettek, aki még egyszer utoljára ellenőrizte a levél orosz verzióját, majd átment a szomszéd szobába és odaadta Putyin tanácsadójának. Némi homlokráncolás után (az elnézéskérést nem érezték elég erősnek az oroszok, ők „bocsánatkérést” szerettek volna), Putyin elnök végül rábólintott. A felek megegyeztek, hogy a levél létezéséről majd csak június 27-én számolnak be a nyilvánosságnak, az előző nap, június 26-án zárultak le ugyanis a tárgyalások Rómában az izraeli féllel. Az orosz fél tartotta a szavát, és a következő nap a világ elképedve vette tudomásul Erdogan „elnézést kérő” levelének hírét.
Nem tudni, mi volt Erdoganék eredeti terve, de a nemzeti hőssé vált pilóta részt vett a katonai puccskísérletben, így az ő sorsa így is, úgy is megpecsételődött és így végképp feláldozhatóvá vált.
Török és orosz érdekek a konfliktusban
Ankara pozíciói az elmúlt években jelentősen romlottak. Az arab tavasz kitörésekor a török vezetés azt hitte, hogy egyfajta vezető szerepre tehet szert az Közel-Keleten, együttműködve az előretörő iszlamista vezetésekkel Tunéziában, Egyiptomban vagy Szíriában. A sikerek elmaradtak, Aszad megőrizte a hatalmát a szomszédban, Mohamed Morszi elnököt pedig a hadsereg mozdította el Kairóban. Ezek mellett a kurd kisebbség militáns szárnya rendkívül megerősödött a szíriai polgárháború révén, ahol a helyi kurdok elsősorban a törökországi Kurd Munkáspárt (PKK) köszönhetik erejüket. 2015-ben a török vezetés egy belpolitikai krízis miatt felrúgta a PKK-val a békét, és ismételt háborút indított ellene az ország déli és keleti vidékein. A török hadsereg nehezen tudta kezelni a helyzetet. Emellett az Iszlám Állam is megjelent Törökországban egyre több robbantást hajtva végre.
Az ezt követő orosz szankciók úgy tűnik éreztették a hatásukat. Az már 2015 telén megírta a sajtó, hogy az orosz turisták adják (a németek után) a második legnagyobb turistacsoportot a török tengerpartokon. Így az orosz tiltás évi több millió fizetővendég eltűnését jelentette egy olyan helyzetben, amikor a regionális instabilitás miatt egyébként is csökkent a török riviéra vonzereje. Emellett a török mezőgazdaságnak jelentős felvevőpiaca volt Oroszország, és a török befektetések, különösen a könnyűiparban és az építőiparban is jelentős veszteségeket szenvedtek, miután Moszkva tiltólistára tette őket.
Oroszországnak sem volt természetesen mindegy a gazdasági kapcsolatok alakulása, de talán a kapcsolatok adottsága miatt (inkább a török működőtőke van jelen Oroszországban, mint fordítva), a szankciókat kevésbé érezte meg. Persze azt fontos megjegyezni, hogy az EU által bevezetett szankciók után semmi esetre sem jöttek jól a gazdasági kapcsolatok romlása, de úgy tűnik, ez még kezelhető volt. Ugyanakkor tervbe volt véve egy jelentős földgázvezeték-projekt, amely Ukrajna megkerülésével Törökországon keresztül hozta volna el a gázt Európába.
Külpolitikai téren látványosabbak voltak az ellentétek. Nyilvánvalóan teljesen mást akart a két ország Szíriában, egymás ellenfeleit támogatják. Ankara emellett a NATO tagja is, megszavazott és részt vállalt minden olyan döntésben (természetesen), amely az orosz kül- és védelempolitika feltartóztatását célozta.
Mi változik Szentpétervár után?
A rövid válasz az, hogy valószínűleg visszaugrunk oda, ahova az orosz gép lelövése előtt voltak a kétoldalú kapcsolatok, természetesen néhol hangsúlyosabb változásokat is várva. A találkozóról egyelőre csak barátságos mosolyokkal kísért szívélyes dicséretek és elismerések váltak nyilvánossá, több részletről nem tudunk.
Nyugaton nyilván azon aggódtak politikusok és szakértők, hogy itt most két autoriter vezető összeborulása fog megtörténni, amiből az EU és a NATO csak rosszul jöhet ki. Az Uniót különösen a törökökkel kötött megállapodás sorsa, annak is a menekültek feltartóztatására vonatkozó része érdekli, miközben aggódva figyeli a puccs utáni török demokrácia gyengülését.
A NATO helyzete valamivel tisztább, itt kölcsönösen szüksége van egymásra a két félnek. Még akkor is, ha most úgy tűnik, hogy itt most egy régi barátság venné kezdetét Ankara és Moszkva között.
Az orosz-török kapcsolatok ezer szálon futnak. Van, amelyben az együttműködés dominál és van, amelyben a versengés. Ez így normális, a legtöbb kétoldalú kapcsolat ilyen. Törökország geostratégiai érdekeire a Kaukázusban, a Fekete-tengeren vagy a Közel-Keleten mindig is (más szóval történelmileg) veszélyt fog jelenteni Oroszország. Szíriában továbbra is egymás ellenségeit támogatják, és ez még jó ideig így maradhat. A kurdokkal való kapcsolatokban is eltérők az érdekek, lám micsoda véletlen, hogy pont Erdogan látogatása előtt záratták be Moszkvában a szíriai kurdok politikai „képviseletét”.
Ugyanakkor van számos terület, ahol az érdekek egybeesnek. Lehet az EU gyengítése, az orosz gáz török tranzitálása, a terrorizmus elleni harc és mindenek előtt a gazdasági érdekek. Az orosz turisták visszatérése a török tengerpartokra, a török üzletemberek visszatérés Oroszországba. A világban nem csak zéró összegű játékok vannak, különösen nem a külpolitikában. Van, hogy a felek egyszerre veszítenek egy kicsit és nyernek más területen, és most is ennek vagyunk a tanúi.
