Az AP amerikai hírügynökség értesülései szerint legalább 60 ember vesztette életét Aleppóban az elmúlt 24 órában.
Szerda este legalább harminc civil halt meg az észak-szíriai nagyvárosban a kormányerők légitámadásában, amelyet az al-Kudsz kórház és egy lakóépület ellen intéztek – közölte a helyi polgári védelem, amely szerint a légicsapásoknak ötven sebesültje van.
A polgári védelem közlése szerint a célba vett két épület a város lázadók által ellenőrzött keleti felén, az asz-Szukkari negyedben volt. A csapásban életét vesztette a keleti városrészek egyetlen gyermekorvosa is.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2016/04/a_068_aa_28042016_259169_europress_eza.jpg)
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi szervezet közölte, hogy az áldozatok között legalább 14 páciens és egészségügyi dolgozó van.
A szíriai állami televízió szerint a felkelők csütörtöki válaszcsapásában 14 civil vesztette életét Aleppóban, tízen pedig megsebesültek. A kormányerőknek sikerült körbezárniuk a felkelőket, akiket mindössze egy szűk folyosó köt össze a külvilággal.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) arra figyelmeztetett, hogy Aleppó a felerősödött harcok miatt humanitárius katasztrófa szélére sodródott.
A kórházat ért támadás elfogadhatatlan, és sajnos nem ez az első alkalom, hogy életmentő orvosi szolgáltatásokat ér ilyen csapás
– mondta Marianne Gasser, az ICRC Szíria-missziójának vezetője.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2016/04/a_068_aa_28042016_259006_europress_eza.jpg)
Jan Egeland, az ENSZ szíriai különmegbízottjának, Staffan de Misturának humanitárius ügyekben illetékes tanácsadója is az aleppói biztonsági helyzet “katasztrofális hanyatlására” hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy az egyéb régiókat is érő rakétatámadások és légicsapások felerősödése százezreket vág el az életmentő segélyszállítmányoktól.
Egeland szerint a napokban aknagránát talált el egy Homsz városába tartó segélykonvojt, egy másiknak pedig többször meg kellett állnia az útvonalát és a végcélját érő légitámadások miatt. A tisztségviselő nem nevezte meg a felelősöket.
Az egy hete újra felerősödött harcok a február 27-e óta érvényben lévő, washingtoni és moszkvai közvetítéssel megszületett törékeny tűzszünet végét jelzik.
Jan Egeland szerint a tűzszünet kezdete óta az ostromzár alatt élő lakosság több mint feléhez sikerült legalább egyszer segélyszállítmányokat eljuttatni. Arra emlékeztetett, hogy a múlt év utolsó négy hónapja alatt ez az arány alig érte el a három százalékot. “Mindezt az előrehaladást most elveszíthetjük” – figyelmeztetett.
Az al-Vatan című kormányközeli napilap “Eljött az idő Aleppó felszabadítására” című csütörtöki vezércikke szerint Bassár el-Aszad elnök hadserege napokon belül átfogó hadjáratot indít az ország volt gazdasági központja, és az azt körülvevő területek visszafoglalására.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2016/04/a_068_aa_28042016_259167_europress_eza.jpg)
Staffan de Mistura csütörtök hajnalban az Egyesült Államok és Oroszország legmagasabb szinten való közbenjárását sürgette a kudarccal fenyegető szíriai béketárgyalások felélesztése érdekében.
De Mistura azt követően tartott sajtótájékoztatót Genfben, hogy videokonferencia útján tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát a lényegében megfeneklett tárgyalásokról.
A genfi tárgyalások harmadik fordulója április 18-án szakadt meg, miután a szíriai ellenzék egy részét tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) felfüggesztette a részvételét, tiltakozva a kormányerők észak-szíriai előrenyomulása, a segélyakciók akadályozása, valamint az ellen, hogy semmilyen előrelépés nem történt a Szíriában bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátása ügyében.
Eközben az Aleppó tartományban a kurd harcosok és a lázadók között folyó harcok is sok áldozatot követeltek: az elmúlt két napban legalább hatvannégyen vesztették életüket.
Az OSDH szerint a lázadók megpróbálták elfoglalni a kurdok által ellenőrzött Tel Rifaat települést, nem messze a török határtól. A legtöbb emberáldozatot a többnyire iszlamista harcosokból álló lázadóalakulatok szenvedték el.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2016/04/a_000_a17si_europress_eza-e1477310094336.jpg)
Ugyancsak csütörtökön a damaszkuszi külügyminisztérium élesen bírálta és agressziónak nevezte egy 150 fős amerikai kontingens állomásoztatását Északkelet-Szíriaiában.
A tárca állásfoglalása röviddel azután jelent meg, hogy az amerikai katonák a többségében kurdok lakta el-Haszaka tartomány er-Rumejlán nevű településére érkeztek.
Washington hétfőn erősítette meg, hogy összesen mintegy 250 katonát vezényel Szíriába, amivel 300 fősre emelkedik az ottani amerikai kontingens.