Nagyvilág

Hosszas megfigyelés után lőtték ki Dzsihád Johnt

A terrorista áldozatainak hozzátartozói vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, van, aki inkább szenvedést kívánt neki, más szerint a még élő túszok megmentésére kellett volna koncentrálni.

Mint arról már többször hírt adtunk, nagy valószínűséggel kilőtték csütörtökről péntekre virradó éjjel az Iszlám Állam lefejezős propagandavideóiból ismert Dzsihád Johnt. Egy amerikai drón végezhetett vele az Iszlám Állam fővárosának számító szíriai Rakka környékén.

Önvédelmi cselekmény

A Pentagon sajtófőnöke megerősítette, hogy a dróntámadás Dzsihád John ellen irányult. Peter Cook azt mondta, még vizsgálják, milyen eredménnyel járt a művelet. A Daily Mail tudomása szerint az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői 99 százalékig biztosak abban, hogy életét vesztette a brit állampolgárságú terrorista, polgári nevén Mohammed Emwazi. Az eddig napvilágot látott információk arról szólnak, hogy a 27 éves férfi épp egy autóba szállt be, amikor találat érte.

A terrorista Kuvaitban született, hat éves korában költözött családjával az Egyesült Királyságba. Egy éve folyt ellene hajtóvadászat, a brit kormány „halállistájának” élén állt. David Cameron azt mondta, kéz a kézben működtek együtt az amerikai erőkkel, hogy levadásszák. A brit miniszterelnök Emwazit barbár gyilkosnak nevezte, kivégzéséről azt mondta: önvédelmi cselekmény volt.

Tartós megfigyelés

A Daily Mail nem zárja ki azt, hogy Rakkában tevékenykedő brit kémek vezettek a férfi nyomára. Egy, a CNN által megszólaltatott magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta: a dróntámadásra tartós megfigyelés után került sor, az illetékesek biztosak voltak abban, hogy Dzsihád Johnra lőnek ki rakétát.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezet azt tudja biztosan, hogy Rakkában találat ért egy autót, amiben az Iszlám Állam négy, külföldi állampolgárságú vezetője ült, köztük egy brit. A szervezet vezetője szerint egy rakkai kórházban van az ő holtteste. „Minden forrásunk szerint Dzsihád Johnról van szó, de személyesen ezt nem tudom megerősíteni” – mondta Rami Abdel Rahman.

Gyáván maszk mögé rejtőzött

Emwazi több nyugati túsz – David Haines és Alan Henning brit segélymunkások, Steven Sotloff és James Foley amerikai újságírók, valamin Abdul-Rahman Kassig amerikai segélymunkás megölésében érintett.

David Haines 18 éves lánya azt mondta: megkönnyebbülést érzett Dzsihád John megölés hallatán. Hozzátette ugyanakkor, hogy „amennyire holtan akartam látni, annyira akartam tudni azt is, hogy miért tette ezt, miért az édesapámmal, és mi volt ennek az értelme”. Alan Henning unokaöccse kijelentette: neki vegyes érzései vannak, ő szenvedést kívánt Dzsihád Johnnak, aki szerinte gyáván maszk mögé rejtőzött. Henning testvére pedig közölte: szerette volna, ha igazságszolgáltatás elé állítják a terroristát.

A lefejezett amerikai újságírók szülei is megszólaltak: Shirley Sotloff örül annak, hogy megölték a terroristát, de hozzátette: ez már nem hozza vissza a fiát. Diane Foley pedig azt kifogásolta, hogy fele annyi erőfeszítést sem tettek azért, hogy megmentsék a még életben lévő amerikai túszokat, mint amennyi energiát Dzsihád John levadászására fordítottak.

Mártírt csinálhatnak belőle

Dzsihád John londoni szomszédja is megszólalt a sajtóban, James Beker azt mondta: szerinte inkább el kellett volna fogni a férfit és minden információt kirángatni belőle. „Tudhatott olyan dolgokat, amelyekre szükségünk lenne az ország biztonsága érdekében” – mondta a férfi, aki azt is közölte: intelligens embernek ismerte a szomszédját, furcsállja, hogy egy szörnyeteggé vált.

Raffaello Pantucci, a brit Királyi Egyesült Szolgálatok Intézetének szakértője azt mondta: Emwazi megölése inkább szimbolikus lépés, taktikailag nem jelent sokat, ellenben mártírt csinálhat belőle az Iszlám Állam. Egy brit akadémikus, Charlie Winter szerint viszont nagy jelentősége van a történteknek, a megölt férfi ugyanis sok dzsihádista harcost inspirált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik