A látogatók, köztük gyermekek szeme láttára boncolnak fel egy oroszlánt a dániai Odense állatkertjében, annak ellenére, hogy egy fiatal zsiráf tavalyi megölése és felboncolása a koppenhágai állatkertben nemzetközi felháborodást keltett.
A kilenc hónapja elaltatott és lefagyasztott nagyragadozó boncolását az őszi iskolai szünet kellős közepére, jövő hét csütörtökjére időzítették, amikor vélhetően gyerekek is lesznek a látogatók között. “Úgy gondoljuk, hogy egy oroszlán feldarabolásából sokat lehet tanulni”, indokolta a nyilvános esemény megrendezését Michael Wallberg Sörensen állatgondozó.
Elmondta, hogy már korábban is boncoltak fel nyilvánosan állatokat, és az ilyesminek soha nem volt negatív visszhangja. Az állatgondozó szerint a látogatók várják az eseményt, nagyon szeretnének egészen közelről látni egy oroszlánt. Az oroszlánt azért kellett megölni, mert e nagyragadozókból már túl sok van az állatkertben, és nem tudták hol elhelyezni. “Még ha kapcsolatban is állunk egy sor állatkerttel, előfordul, hogy fölösleg alakul ki” – mondta Sörensen.
A koppenhágai állatkert tavaly februárban magára vonta a nemzetközi közvélemény haragját, mert megölt egy fiatal zsiráfot, azt ugyancsak a látogatók, köztük gyermekek előtt felboncolták, majd a feldarabolt állatot oroszlánokkal etették meg. A másfél éves, nemileg még éretlen növényevő óriás elpusztítását azzal indokolták, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége szerint genetikai öröksége nem volt eléggé értékes, és a zsiráfnak úgymond nem találtak helyet más állatkertben.
Az eset után az állatkert tudományos igazgatója halálos fenyegetéseket kapott, a dán közvélemény azonban nem háborodott fel a boncoláson, inkább a szenvedélyes reagálásokon lepődött meg, sőt a legjelentősebb dán állatvédő szervezet még dicsérte is az állatkert munkáját. A nagy állattenyésztő hagyománnyal rendelkező Dániában megszokott dolog, hogy iskolások oktatási célból vágóhidakat keresnek fel és szemtanúi például sertések halálba vonulásának.
Nyitóképünkön az odensei állatkert egyik oroszlánja látható, kép: Flickr, Martin Borjesson
(via ABC)