Nagyvilág

Nők, akiktől halálosan félnek az Iszlám Állam terroristái

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2015. 09. 23. 13:55

A harcos elmosolyodik, az oldalán lógó Kalasnyikovra csap, majd így szól: „Bármelyiknél jobban lövök.” A tó túlpartjára mutat, ahol az Iszlám Állam vonalai állnak. „Négy-öt nap múlva jönnek, mert azt hiszik, ha az Eid alatt halnak meg, azonnal a mennybe jutnak. Micsoda szégyen lesz nekik egy nő kezétől pusztulni el.” Rám néz. „Egye meg a salátáját.” Ebéd a Kurdisztáni Védelmi Erők női tagozatával.
Korábban a témában:

Reggel 8:30-ra jöttek értünk a Kurdisztáni Védelmi Erőktől (YPG) a Mártírok Hotelhez Kobaniban. Abban állapodtunk meg, hogy a nap zömét a védelmi erők női tagozatával (YPJ, azaz “jepedzsé”  – ez gyakorlatilag a szervezet neve egyszerűen nőnembe téve kurdul) fogjuk tölteni, s majd délután vesszük az irányt Qameshli felé.

Mindannyian fent voltunk már hajnal ötkor. Nehezen alszik az ember, mielőtt a frontra indul.

Szlava, az egyik operatőr épp felcsatolta oldalára kését, a két másik orosz a taktikai mellényekkel babrált, amikor megérkeztek kísérőink. Koszos, fekete furgonba szálltunk be.

Bár az Iszlám Államot (arabul Dáesh-t) már kiűzték Kobaniból, a háborúnak koránt sincs vége. A kanton három oldalról áll ostrom alatt. Noha a védelmi erők negyven kilométeresre szélesítették a gyűrűt, a várostól nyugatra, keletre és délre még tartják magukat az dzsihadisták.

Apokaliptikus tájakon hajtottunk keresztül. Néptelen falvak sora szegélyezte az utat, a házakon golyónyomok, az út mellett kiégett kocsik és lövedékhüvelyek jelezték a front közelségét. A YPG sajtósa folyamatosan mobilozott a kurd hadállással, mégis rossz érzésem támadt, ahogy letérünk a főútról, és bokros, szűk földúton haladtunk a jepedzsé főhadiszállása felé.

Fotó: Jászberényi Sándor

Túl sok a fedezék a mesterlövészeknek – belőlük pedig mindkét oldalon bőven akad. Ráadásul civil furgonunkon, csakúgy, mint a sisakjainkon, úgy hatol át a Dragunov-lőszer, mint kés a vajon. Idén februárban hasonló zónában lőtték le  Manszúr Husszein vezérőrnagyot; ő is úgy hitte, baráti területen, két kilométerre a frontról nem érheti baj.

Ilyenkor az ember nem igazán tud mást csinálni, mint behúzza a nyakát, és a kocsi ablakából fürkészi a tájat, remélve, nem most céloznak az autóra. 

Egy órán keresztül zötykölődtünk földutakon, amikor fékezett a sofőr. A bokrokból középkorú nő lépett ki terepszínű gyakorlóruhában, kezében AK-47-es. Bámultuk a taktikai mellényére tűzött kézigránátokat, tartaléktárakat.

„No foto!” – szólt mosolyogva, majd mutatta, menjünk utána. Mentünk. Fák tövében álló házhoz vezetett. Az épület előtt, az árnyékban fotelek és egy ülőgarnitúra állt. A nő letámasztotta AK-ját a falhoz, belépett. Odabentről női hangokat hallottunk, majd feltűnt öt, szintén terepruhás, fegyveres nő.

Fotó: Jászberényi Sándor

Nem propagandadíszlet

A szíriai Rozsavéban a fegyveres női harcos nem propagandadíszlet, nem a szabályt erősítő kivétel. A kurd védelmi erők már egy évvel a polgárháború kitörése után, 2012-ben létrehozták női tagozatukat, két évvel később a harcoló női alakulatok tagjainak száma elérte a tízezer főt. Az alapvetően komcsi, zömmel férfiakból álló Védelmi Erők Katonai Tanácsa nem azért vette fel a tagjai közé a női tagozat vezetőit, mert remekül mutattak a videókon, hanem mert tűzharcokban bizonyították, hogy ők is  teljesítenek úgy a fronton, mint a férfiak. Sőt, olykor jobban is.

A bizonyításra több lehetőség is akadt Szíriában, elég, ha kettőt említünk: a jepedzsé oroszlánrészt vállalt a Kobani felszabadításában, morálban pedig túlszárnyalta a férfiakat az Al-Haszaka offenzíva során.

Fotó: Jászberényi Sándor

Elvtársnők, ne lőjetek

„Ne nevezze őket hölgyeknek” – súgta a tolmács, majd jelezte, azonnal helyezzük mindkét talpunkat a földre, ugyanis a jepedzsé úgy tiszteleg meghalt katonái előtt, hogy bajtársak között nem teszik keresztbe a lábukat. A helyes megszólítás az „elvtárs” és a „harcos”, ami csak magyarul hangzik sután, ellentétben az angol combatant kifejezéssel.

Kissé félve kezdtem az interjúba Ronahi szakaszvezetővel. A harmincas éveinek elején járó parancsnok kedvesen válaszolgatott a kérdéseimre, melyek elsősorban akörül mozogtak, milyen nőként harcoló alakulat tagjának lenni. „Semmiben nem különbözik a férfiakétól.” Látva zavaromat, engedékenyen hozzátette:

Annyi a különbség, hogy az Iszlám Állam, ami köztudottan állatnak tartja a nőket, halálosan retteg tőlünk. Hallottuk a rádiózásukban, mennyire ledermedtek a harcosaik, amikor megtudták, hogy nőkkel kerülnek szembe.

Ennek oka, hogy valamelyik törzsi hit szerint, ha egy dzsihadista női kéz által hal meg, az nem számít a dzsihád részének, tehát nem jut azonnal a mennybe. A babonát az ISIS milíciái véresen komolyan veszik, a női harcosok azonban remekül szórakoznak rajta.

Fotó: Jászberényi Sándor

Amúgy bármely tizennyolc és negyven év közötti szíriai nő beléphet a tagozatba, már ha egyetért deklarált céljaival: „Demokratikus, környezettudatos társadalom létrehozása, nemek közötti egyenlőséggel (…) megvédeni és támogatni az erkölcsi és politikai civilizációt vallási, nyelvi, etnikai, nemi, politikai megkülönböztetés nélkül.”

A tagok ugyanazon a harci képzésen vesznek részt, melyen a férfiak, de velük ellentétben a jepedzsének van saját oktatása is, kifejezetten nőknek. Ezen elsősorban a nők társadalmi szerepét, feladatát tanulják történelmi kontextusban, valamint a nemek közötti egyenlőség politikai harcának történetét, meghintve Abdullah Öcelan, a törökországi kurd kommunistapárt alapítójának ideológiájával.

Fotó: Jászberényi Sándor

A kiképzés után szolgálati helyükre kerülnek. Három kategória létezik: a különleges, professzionális egységek, az ellenálló egységek, melyek feladata a védekezés, és helyi, vagyis tartalékos egységek. A nők szerepe az Iszlám Állam elleni háborúban olyan jelentős, hogy már a YPG alapszabályába is beleírták: a védelmi erők negyven százalékban nőkből kell álljon.

Az interjú végén megkértem a szakasz jelenlévő tagjait, hadd készítsek róluk portrét.

„Minek az magának?” – kérdezte a szakaszvezető.

„Történelmi jelentőségűnek tartom, amit tesznek.”

„Miért?”

„Mert az elmúlt húsz évben a maguk mozgalma az első, amely nem fotelből nyilatkozik az összes nő nevében, ráadásul jelentős hatása van a világra. Sőt olyan kultúrkörből indult, ahol a nőket tulajdonnak tartják.”

Ráálltak a fotózásra, ahhoz azonban ragaszkodtak, hogy a képeken fegyverrel jelenjenek meg.

Fotók: Jászberényi Sándor

Eztán elindultunk a hadállásokhoz. Négy fegyveres, csatában edzett nő kísért négy fegyvertelen civil férfit. Páncélozott furgonban ülve hajtottunk kelet felé, egészen a tóig, a hadállásokig. Egy golyó lyuggatta, gránát rogyasztotta kis házhoz érkeztünk, amit a YPG férfi és női egységei közösen tartanak. Két YPG harcos férfi főzte az ebédet, míg a nők őrségben ültek a tetőn, vagy pihentek a falról lógó Öcealan-portré alatt.

Húzzák be a nyakukat, fiúk – mondta a szakaszparancsnok, és a dombok felé mutatott. – Mesterlövészek vannak ott meg ott… A mieink pedig ott állnak. A támadás mindig azzal kezdődik, hogy előre küldik a mesterlövészeiket, kilőni néhány őrt. Szerencsére mi gyorsabbak szoktunk lenni.

Fotó: Jászberényi Sándor

Sokat fényképeztünk. A tolmács végül mellém lépett, és így szólt: „Az elvtársnő kedveli magukat, és meghívta ebédelni. Ez nagy megtiszteltetés.”

Ismét kocsiba ültünk, elhagytuk a hadállásokat, és visszatértünk egy nagyobb épülethez, amit több fiatal lány és férfi közösen lak – ez az YPG ezred főhadiszállása. Épp ideológiai képzés zajlott, nők, férfiak vegyesen Öcelan-portré alatt Öcelan egyik rádióüzenetét hallgatták. Hívtak, csatlakozzunk.

Öcelán hosszan beszélt, mi kukkot sem értettünk belőle. Amikor a kurzusnak vége szakadt, a harcosnők egy szobába vezettek minket, ahol a földön már meg volt terítve nekünk.

Fotó: Jászberényi Sándor

Közösen ettünk a harcosokkal.

„Nem félnek attól, ami akkor történik, ha az Iszlám Állam foglyul ejtik önöket?” – kérdeztem, tudva, rabszolgaság, nemi erőszak, kínzás fenyegeti ezeket a nőket.

Nem félünk. Arra képeztek ki bennünket, hogy az utolsó töltényt minden esetben tartsuk meg magunknak.

Fotó: Jászberényi Sándor

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nikola Gruevski, Macedonia's prime minister, speaks during the 10th Bloomberg BusinessWeek European Leadership Forum, in London, U.K., on Tuesday, Nov. 23, 2010. The one day conference brings together key speakers from Government, Finance and International companies at City Hall, in London. Photographer: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.