Nem lehet bírálni Orbán Viktort az uniós külső határ ellenőrzése miatt – mondta a német konzervatív CDU/CSU pártszövetség parlamenti frakciójának vezetője, Volker Kauder a Focus szombati számában megjelent interjúban. Arra a kérdésre, korábban kellett-e volna segíteni az unió külső határain fekvő tagoknak, elmondta, amikor már látható volt, hogy
nem néhány ezer emberről van szó, jobban kellett volna segíteni Olaszországnak, Görögországnak, vagy Magyarországnak.
Hozzátette, “Európa ebben kudarcot vallott”. A magyarországi határzárra vonatkozó kérdésre azt mondta:
“Az, hogy azt gondolja, ehhez egy kerítést kell építeni, alapvetően összhangban van a joggal, akkor is, ha mi azt gondoltuk, hogy a szögesdrót kerítések Európában a múlthoz tartoznak” – mondta a német konzervatívok frakcióvezetője.
Arra a kérdésre, hogy mindennek alapján a magyar miniszterelnök helyesen jár el, Kauder kijelentette: “nem tartom elfogadhatónak azt, ahogy Orbán úr a menekültekkel bánik, és hogy országa számára hatályon kívül helyezte a Dublin-eljárást”. Hozzátette, “Magyarországon nyilvánvalóan tudatosan is olyan körülményeket teremtettek, amik a menekültek elrettentését szolgálják”.