Nagyvilág

Menekültválság: a berlini fal leomlásához hasonlította a történteket Prőhle

A helyettes államtitkár szerint a kormány a társadalom teherbíró képessége miatt aggódik.

A berlini fal leomlásához hasonlította a menekültválság hétfői eseményeit Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára a Süddeutsche Zeitungnak adott szerdai interjújában. A politikustól azt kérdezték: miért huny szemet a rendőrség Budapesten, amikor menekültek ezrei szállnak fel a nyugatra tartó vonatokra. Prőhle azt mondta: hasonló volt a helyzet, mint amikor 1989-ben Günter Schabowski a keletnémet sajtóban bejelentette a határok megnyitását. Bár az intézkedést csak másnaptól és rendőri engedélyez kötve tervezték bevezetni, az emberek tömege még az adás alatt megindult a határátkelőhelyekhez és végül lebontotta a 28 évig álló falat.

A helyettes államtitkár szerint Angela Merkel szavait is félreértették, amikor azt mondta, hogy minden szíriai állampolgárt befogadnak Németországba. A menekültek és a magyar rendőrség is úgy értelmezte a helyzetet, hogy felszállhatnak az Ausztriába és Németországba tartó vonatokra, a kormány és a rendőrség számára pedig könnyebbséget jelenthetett, hogy a túlzsúfolt pályaudvarok elkezdtek kiürülni.

A szerb-magyar határ mentén épült kerítésről Próhle azt mondta, hogy az nem a menekültek, hanem az embercsempészek elriasztását szolgálja és azt, hogy a menekültek szabályozott keretek között léphessenek be országunkba. Arra a kérdésre, hogy miért a sok erőfeszítés, amikor Magyarország tudja, hogy a legtöbb menekült továbbutazik, Prőhle azt mondta: a menekültek nagyjából 4 százaléka itt marad és a magyar kormányzat aggódik a társadalom teherbíró képessége miatt, hiszen szerinte a német társadalommal ellentétben „nem vagyunk hozzászokva” idegen vallásokhoz és „egy erős muzulmán közösséghez”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik