Oroszország tette be a lábát elsőként a régióba és építette meg az egyedüli jelenleg is működő erőművet, az iráni Buser reaktort. Törökországban négy erőmű építését vette tervbe még az év végére, vagy a jövő év elejére, melyek 2020-tól lépnének működésbe. Az oroszoknak Algériával, Egyiptommal, Iránnal és Jordániával is van szerződése, de a szaúdi piacra is be szeretnének lépni.
Oroszok után a Spájzba
Más országok is próbálják behozni a lemaradásukat. Dél-Korea az Egyesült Arab Emirátusokkal szerződött 4 erőmű építésére, melyből az első 2017-re van előirányozva. Argentína, Kanada, Kína, Cseh Köztársaság, Finnország, Franciaország, Japán és az Egyesült Királyság is próbálja nyélbe ütni a saját üzleteit reaktorokra, alkatrészekre, vagy különböző szolgáltatásokra. Az Egyesült Államok az amerikai atomenergia törvény miatt kevésbé tudja kiaknázni a piacot, mivel annak 123-as paragrafusa előírja, hogy a nukleáris anyagok fogadójának számos kritériumnak kell megfelelnie. Az USA már nyújt mérnöki támogatást az Emirátusoknak az 123-as paragrafus kikötéseinek megfelelően, azonban az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának jelentése szerint az amerikai Exelon, energia előállító és forgalmazó vállalat már szerződött reaktorok építésére is a szaúdi GE-Hitachival és a Toshiba-Westinghouse-zal, azt remélve, hogy az atomenergia törvény majd módosulni fog.
Haszan Roháni iráni elnök meglátogatja a Buser erőművet. Fotó: Europress Fotóügynökség / Mohammad Berno
Bármennyi energiát is termelne a békés atom, nem szabad figyelmen kívül hagyni az abból fakadó biztonsági kockázatot. Nem pusztán az ad okot aggodalomra, hogy a reaktorok az atomfegyverek előfutárai, igazán veszélyessé az teszi őket, hogy a közel-keleti milíciák célpontjaivá válhatnak, vagy a birtokukba kerülhetnek, ami akár egy újabb Csernobil- vagy Fukusima-méretű katasztrófához is vezethet.
Atomreaktorok szélsőségek kezére jutva
Mekkora ennek a lehetősége? Elég vegyes példákat találunk rá a múltból. Egyrészt még egyetlen államnak, vagy terrorista csoportnak sem sikerült támadást kiviteleznie egy működő atomerőműre. A céljához legközelebb járó kísérlet során a jugoszláviai polgárháborúban egy szerb katonai repülőgép kerülgette a szlovének Krško erőművét, de nem támadta meg, és a szerb nacionalisták későbbiekben sem is próbálták meg szabotálni a reaktor működését. De az egykori Jugoszlávia példája csak enyhe megnyugvással szolgálhat a Közel-Kelet számára, mivel ott már valóban semmisítettek meg erőműveket. Irak az 1980-as években légi csapásokat mért az iráni Buserre, valamint Izrael elpusztította az iraki Oszirakot 1981-ben és a szíriai Kibart 2007-ben. Szerencsére a reaktorok még mind építés alatt álltak, nem tartalmaztak nukleáris anyagot, így nem fenyegettek egy nukleáris robbanás veszélyeivel. Működő reaktort egyedül 1991-ben és 2014-ben vettek célba. Izrael egy kis erőművét, a Dimónát próbálta bombázni Irak, majd a Hamász, de nem jártak sikerrel.
A reaktorok igazán vonzó célpontok. A libanoni Hezbollah síita milícia is fenyegetőzött már azzal, hogy megtámadja a Dimónát, ami miatt Izrael biztosan háborút indítana, de Irán szemét is böki az erőmű. Nem is beszélve a régióban tomboló Iszlám Államról és más hasonló, a végnapok eljövetelét hirdető csoportokról, akik nem vetnének meg egy működő atomreaktor elleni támadást. Ha mindehhez hozzáadjuk a közel-keleti védelmi erők a legjobb esetben is vegyesnek mondható teljesítményét, akkor az erőmű biztonsága egyáltalán nem garantált.
Mekkorát durranna
Ha a terroristák lecsapnának egy atomerőműre a Közel-Keleten, a nukleáris csapadék mértéke függne attól, hogy a reaktor saját tároló rendszere, és a sürgősségi személyzet mennyire képesek mérsékelni a kibocsájtást. Egy sérült erőmű kezelése nagyon nehéz feladat még a legfejlettebb országok számára is, nemhogy terroristákkal való küzdelem, zavargások, vagy háborús harcok közepette.
Fotó: Europress Fotóügynökség / Xinhua
Talán a régiót sújtó szörnyű energiahiány miatt kockáztatnak ennyit az államok. Az olajban és földgázban gazdag országoknak, Algériának, Iránnak, Szaúd-Arábiának és másoknak számolniuk kell a fosszilis energiaforrások kiürülésével. Más államok eleve korlátozott mennyiségben jutnak fosszilis tüzelőanyagokhoz. Minden közel-keleti állam előtt azonban ott hever egy alternatív megoldás: a napenergia.
Megújuló erőforrások nem robbannak
Számos országban, köztük Algériában, Marokkóban és az Egyesült Arab Emírségekben a napenergia már része a hazai energiaprofilnak. Az Emirátusok 2013-ban avatta fel az akkoriban a legnagyobbnak számító napenergia-termelő bázisát. 2014-ben és 2015-ben Egyiptom, Irán, és Jordánia is kötelezettséget vállalt, hogy jelentősen bővíti napenergia létesítményeit, Szaúd-Arábia pedig arról számolt be, hogy 2040-re energiaszükségletének egyharmadát napenergiával fogja fedezni. Rijád emellett 18 atomreaktor megépítését is tervezi, melyekkel enyhítene a fosszilis energiaforrásoktól való függőségén, valamint pótolná az éjjel kieső napenergia-mennyiséget.
Nehéz lenne azonban a jövőben is hasonló érvekkel alátámasztani a nukleáris energia szükségességét, hiszen a napelem akkumulátorok egyre fejlettebbé válnak, a naperőművek pedig egyre hatékonyabbá és a megépítésük is jóval kevesebbe kerül, mint a nukleáris reaktoroké. A gáz és olaj pedig még mindig ott lennének mentőövnek.
A közel-keleti döntéshozóknak fel kell tenniük a kérdést, hogy vajon megéri-e orosz rulettet játszani az atomerőművekkel. Most kellene még egyszer átgondolniuk az ügyet, még mielőtt a reaktorok elszaporodnak a régióban.
