Ideiglenesen felfüggesztették állásából a franciaországi Limoges-ban azt a középiskolai némettanárnőt, aki folyamatosan Adolf Hitlert és a Harmadik Birodalmat fényezte óráin – írja a The Local. A diákok elégelték meg, hogy az órákon olyanok hangzanak el, miszerint a náci diktátor jó ember volt, aki autópályákat épített és szerette a zenét, vagy hogy a tanárnő azt mondta: reméli, a rendetlen diákok megfegyelmezésére egy szép napon német tankok érkeznek majd.
Az egyik gimnáziumi osztály húsz diákjából tizenheten a szülői szervezetekhez fordultak, akik a helyi oktatási felügyeletnél jelezték a problémát, ahol az a döntés született, hogy két hétre felfüggesztik a tanárnőt és tanácskoznak az ügyében.
Az iskolában szeptember óta dolgozó, sok iskolában megforduló tanárnő vehemensen tagadja a vádakat és fellebbezett a döntés ellen. Azt mondta, megdöbbent azon, hogy ekkora méreteket öltött az ügye.
Mindemellett nem ő lenne az egyetlen hasonló ügybe keveredett tanár: Berlinben a rendőrök hallgattak ki egy zenetanárt, aki a diákokkal egy náci dalt énekeltetett, miközben menetelniük kellett.