Nagyvilág

A gázkamrán vitatkozott össze Marine Le Pen az apjával

Marine-Le-Pen(960x640).jpg (marine le pen, )
Marine-Le-Pen(960x640).jpg (marine le pen, )

Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke szerint apja „vállaltan provokatív stratégiát folytat", és elhatárolódik attól, amit a gázkamrákról mondott.

“Azt mondtam (1987-ben), amit gondolok: a gázkamrák csupán egy részletkérdését jelentik a II. világháborúnak” – mondta csütörtökön Jean-Marie Le Pen, az FN tiszteletbeli elnöke az RMC francia rádióban és a BFM francia hírtelevízióban. Lánya, a Nemzeti Front elnöke a francia hírügynökségnek azonnal jelezte, hogy “mélyen nem ért egyet Jean-Marie Le Pennel sem a tartalmat, sem a formát illetően”.

 

 
Fotó: MTI / EPA 

A Le Figaro című napilapnak pedig azt mondta a pártelnök, hogy apja “vállaltan provokatív stratégiát folytat, mert azt hiszi, hogy a polémia pozitív a mozgalom számára”. “Alapvetően nem értünk egyet. Én ezt tudomásul vettem, és szeretném azt hinni, hogy akik csatlakoznak hozzánk, és ránk szavaznak, megértették ezt” – tette hozzá.

Marine Le Pen 2011-ben vette át a szélsőjobboldali párt irányítását apjától, s azóta az FN politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik. Először 2005-ben emelt szót apja ellen, amikor az azt állította, hogy a német megszállás Franciaországban “nem volt különösebben embertelen”. Marine Le Pen akkor a nácizmust “a barbarizmus csúcspontjának” nevezte, s jelezte, hogy egyáltalán nem ért egyet apja provokatív politizálásával.

A 86 éves pártalapító 1987-ben tett kijelentését először 1997-ben ismételte meg Németországban, majd 2008-ban egy francia lapnak adott interjúban, 2009 márciusban pedig az Európai Parlamentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik