Nagyvilág

Közel egymillió gyermek menekül a terrorszervezet elől

boko-haram-zaszlo(960x640).jpg (boko haram, )
boko-haram-zaszlo(960x640).jpg (boko haram, )

Nigériában 800 ezer gyermek menekült el a Boko Haram iszlamista szervezet kegyetlenkedései, valamint a terrorcsoport és a biztonsági erők összecsapásai elől.

Ez derül ki az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek a legfrissebb jelentéséből. A szervezet beszámolójában hangsúlyozta, az elmúlt egy évben 1,2 millióra nőtt a nigériai belső menekültek száma. A világszervezet egy évvel azután tette közzé jelentését, hogy a szélsőségesek a Borno szövetségi állambeli Chibok település bentlakásos iskolájából tavaly április 14-én 276 diáklányt raboltak el. A fiatal lányok közül a Boko Haram továbbra is fogva tart mintegy kétszázat.

A gyermekalap rendkívül aggasztónak találta, hogy Nigériában több ezer gyermek esik áldozatul súlyos jogsértéseknek: fiatalokat gyilkolnak meg, rabolnak el, kislányokat kényszerítenek akaratuk ellenére házasságra, kisfiúkat toboroznak katonának, vagy szélsőséges esetekben arra kényszerítik őket, hogy öngyilkos merénylőként felrobbantsák magukat.

Az UNICEF jelentésében kiemelte, hogy az afrikai ország északi részén 2012 és 2014 között az iskolákra mért támadásokban legalább 196 tanárt és 314 diákot mészároltak le, s több mint háromszáz iskola teljesen elpusztult vagy súlyosan megrongálódott.

Az ENSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy a menekülttáborokba érkező családok a legtöbb esetben teljesen kimerültek, és azonnali segítségre van szükségük. A beszámoló szerzői kitértek arra is, hogy egyre több gyermek és fiatal érkezik egyedül a hasonló létesítmények területére, mert szüleik meghaltak vagy menekülés közben elválasztották őket tőlük. Csupán az észak-nigériai Borno és Yobe szövetségi államok területén 2400, kísérő nélküli kiskorút regisztrált az UNICEF.

A Boko Haram – amelynek neve helyi nyelven azt jelenti, hogy “az idegen (nyugati) tanítás tilos” – célja iszlám állam létrehozása Nigéria többségükben muzulmánok lakta északi részén. A terrorcsoport az év elején még egy Belgium nagyságú területet uralt az afrikai országban, Nigéria, Niger, Csád, Kamerun és Benin hadserege azonban február elején szárazföldi és légi offenzívát indított a szélsőségesek visszaszorítására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik