Nagyvilág

Kerítés nyársalt fel egy részeget, miután egy fáról leesett

Kerites(960x640).jpg (kerítés, )
Kerites(960x640).jpg (kerítés, )

Az áldozat a saját háza előtt halt meg, egy buli után.

Horrorfilmbe illő módon halt meg pár nappal harmincadik születésnapja után egy Los Angeles-i férfi, akinek holttestét East Hollywoodban lévő otthona előtt találták meg a kerítésre felnyársalva. A helyi rendőrség közlése szerint Edwin Ochoa a háza előtt lévő fáról zuhant rá a kerítésre, nagyjából hat méteres magasságból. A fémkerítés lándzsahegy dísze pedig átszúrta az arcát, felnyársalva a férfit – mondta el a KTLA televíziónak nyilatkozó rendőrtiszt.

 A lándzsahegyekre felnyársalva halt meg, miután ráesett a kerítésre
Fotó:KTLA 

Olyan volt, mint egy hollywoodi film jelenete” – jellemezte az esetet a Los Angeles Timesnak ugyanaz a rendőr, hozzátéve: „Az évek alatt több ilyen esetet látni, de nem lehet ehhez hozzászokni”. Melvin Gamble őrmester elmondása szerint a férfit feltehetően belső vérzés ölte meg, mert a helyszínen nem volt olyan sok vér.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi ideig volt a kerítésen a férfi, akit már holtan találtak a helyi idő szerint szerda hajnali fél négykor kiérkezett rendőrök. A Timesnak nyilatkozó egyik rendőr elmondása szerint Ochoára „majdnem álló helyzetben” találtak rá, kezei pedig a kerítésen voltak, „mintha tartani próbálta volna magát”.

 A kerítés, amire rázuhant a 30 éves férfi a háza előtt álló fáról
Fotó:KTLA 

Azt, hogy miért mászott fel a fára, nem tudták megmondani a helyi sajtónak nyilatkozó rendőrök. A KTLA értesülései szerint a fán lévő kabátját akarta visszaszerezni, amikor lezuhant, míg a Times cikke szerint italozni mászott fel a háza előtt álló fára. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik