Nagyvilág

Idős apácát erőszakoltak meg, India kiborult

apácát erőszakoltak meg, India (apácát erőszakoltak meg, India)
apácát erőszakoltak meg, India (apácát erőszakoltak meg, India)

Az indiai miniszterelnökig érnek annak az újabb nemi erőszaknak a hullámai, aminek áldozata egy 75 éves apáca.

Még a sok szörnyűséget látott indiaiakat is sokkolta a hír, hogy egy idős apácát megerőszakoltak Nyugat-Bengál államban – írja a Reuters. Egy csapat férfi tört be egy keresztény iskolába Ranaghat városában, majd egy 75 éves apácára támadt az egyikük. A rendőrség ugyan előállított kilenc embert, de senkit sem vett őrizetbe. A férfiak nem részletezett értékeket is elvittek.

Narendra Modi indiai kormányfőhöz is eljutott a felháborodás, beszélt is róla, hogy aggasztja a helyzet, miközben a parlamentben dühös képviselők keltek ki magukból, védelmet követelve a nőknek és a kisebbségeknek. Az utóbbi hónapokban több támadás érte Modi hindu nacionalista kormányát, ami nem tudja a szélsőségeseket megfékezni, akik nemrég egy építés alatt álló keresztény templomot rongáltak meg.

A milliárdos India vallásilag igen tagolt, 80 százaléknyi hindu mellett 13 százaléknyi muszlim és több millió keresztény, szikh és egyéb vallású él az országban.

“Mind szégyeljük magunkat, ez előtt sohasem tudtuk volna elképzelni ezt, sose hallottunk ilyen dolgokról” – mondta Mohammed Szalim képviselő, aki szerint épp ezért felháborító, hogy 70 órával a történtek után nem vettek senkit sem őrizetbe. Hétfőn Nyugat-Bengálban több száz tüntető csapott össze a rendőrökkel, miután nem engedték tovább haladni a tagállam főminiszterének, Mamata Bánerdzsinek a konvoját egy órán át. A miniszter ráadásul épp a nővért látogatta meg a kórházban. Banerdzsit a Reuters szerint korábban sok kritika érte a hasonló ügyek kezeléséért, egyszer ő maga is az áldozatot okolta.

Fotó: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik