Élet-Stílus

Méteres hajcsomót operáltak ki a négyéves fiúból

Az orvosok hónapig nem tudtak rájönni, mi okozza a kisfiú szűnni nem akaró hányását. Egyórás műtéttel tudták megmenteni.

Még a sokat látott sebészt is meglepte, mikor a négyéves indiai kisfiú gyomrából kiemelte a közel egy méter hosszú hajcsomót. Mint kiderült, az úgynevezett bezoár hónapok óta csak nőtt a fiúcska testében, se a szülők, se az orvosok nem vették ugyanis észre, hogy a kis Sivam a saját haját eszi. A fiúcska 36 éves édesapja, Sunil Kumar az ügyben elmondta, a fiát hónapokig gyötörték – lászólag megmagyarázhatatlan – fájdalmak.

“Az utolsó néhány hétben az állapota annyira leromlott, hogy ételt nem, legfeljebb egy kis vizet tudott magához venni anélkül, hogy hánynia kellett volna” – panaszolta az apa, majd hozzátette, a családnak fogalma sem volt arról, hogy Sivam megeszi a haját. “Mikor elkezdett arra panaszkodni, hogy fáj a hasa, azonnal orvoshoz vittük, ahol megállapították, hogy valaszínűleg valamilyen bakteriális gyomorgyulladásban szenved” – emlékezett vissza az apa.


Kép forrása: mirror.co.uk

Sunil azt is elmondta, csak hónapokkal később, egy CT-felvétel után derült ki, hogy gyermeke fájdalmait nem gyulladás, hanem egy hatalmas bezoár okozza, ami a gyerek által lenyelt hajból alakult ki. “A kisfiú rettenetesen le volt gyengülve, mikor hozzán került” – ezt már dr. Shilpa Sharma, az új-delhi központi kórház gyermekgyógyásza mondta, aki elárulta, csak a CT-felvételből derült ki, hogy a kisfiú gyomrát és vastagbeleit szinte teljes egészében elfoglalja egy hajcsomó.

“Néha-néha rajtakaptam, hogy eszi a haját, de arról, hogy ő ezt rendszeresen csinálja, fogalmam se volt” – nyilatkozta a kisfiú édesanyja, Munni, akinek van két idősebb, egy nyolc- és egy hatéves gyermeke is. “Amikor megláttam a felvételt, megrettentem. Szinte biztosra vettem, hogy a fiam nem éli túl a műtétet” – tette hozzá, majd elárulta, a műtét óta le sem veszi gyermekéről a szemét, sőt, a biztonság kedvéért teljesen kopaszra borotválta a kisfiút, hogy megelőzze a hasonló eseteket.

Sivam az orvosok szerint az úgynevezett Rapunzel-szindrómában szenved, amit egészen eddig kizárólag lányoknál diagnosztizáltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik