Nagyvilág

Visszavonták Ukrajnában a nehézfegyvereket

ukrajna (ukrajna)
ukrajna (ukrajna)

A kelet-ukrajnai szakadárok vezetői és az ukrán hadsereg illetékesei szombat estig egyaránt bejelentették, hogy csapataik befejezték nehézfegyvereik kivonását az ütközőzónából, a minszki megállapodás értelmében ugyanis ezen a napon járt le a művelet befejezésének határideje, mindkét oldalon kételkednek ugyanakkor abban, hogy a másik fél igazat mond - jelentette az MTI.

A február 12-i minszki megállapodás elrendelte a nehézfegyverek hátrébb vonását, és pénteken mindkét fél azt állította, hogy ezt meg is kezdte, szombaton pedig a művelet befejezéséről értesítették a nyilvánosságot.

“Ukrajna ezt nem tette meg”

Olekszandr Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője a helyi sajtónak kijelentette: “Visszavontuk az összes, 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű fegyverzetet. Ukrajna sajnos ezt nem tette meg. Átadtuk az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) az összes adatot e fegyverek átcsoportosításának új helyszíneiről, Ukrajna ezt nem tette meg” – mondta.

Eduard Baszurin, a donyecki szeparatista erők parancsnokhelyettese ugyancsak bejelentette, hogy az oroszbarát erők befejezték a nehézfegyverek visszavonását a frontvonalról a Minszkben megkötött újabb tűzszüneti megállapodásnak megfelelően. Ő is emlékeztetett, hogy szombaton jár le a visszavonás határideje.

A szakadár vezető kijelentette: eddig összesen 26 gránátvetőt távolítottak el a megállapodásban rögzített sávból, és azokat – fogalmazott – olyan helyekre szállítják, ahol már vannak korábban elhelyezett hadianyagok. Szombaton például a felkelők nyolc darab 120 milliméteres aknavetőt vontak vissza a frontvonalról az EBESZ nyolc megfigyelőjének a jelenlétében, ez utóbbiak azonban nem voltak hajlandóak nyilatkozni erről. A fegyvereket egy volt téglagyárból átalakított katonai raktárban helyezték el Donyecktól mintegy kilencven kilométerre. Ebben a raktárban – mint arról az AFP helyszíni tudósítója és a többi sajtóorgánum képviselője saját szemével meggyőződhetett – már négy nehézfegyver volt. A TASZSZ orosz hírügynökség még csak az oroszbarátok birtokában lévő 24 aknavető visszavonásáról írt szombaton.

“A szakadárok csak színlelnek”

Valentin Fedicsev, az ukrán “terrorellenes hadművelet” (ATO) parancsnokságának szóvivője szombaton este ugyancsak bejelentette, hogy az ukrán hadsereg befejezte a nehézfegyverzet visszavonását.

Az AP hírügynökség megjegyezte, hogy az említett időpontig egyetlen “független” forrás sem erősítette meg a két fél állításait.

Ráadásul mind Kijevben, mind a szakadárok által ellenőrzés alatt tartott területen valótlannak nevezték a másik oldalnak a nehéz fegyverek kivonására vonatkozó állításait. A TASZSZ által idézett Baszurin azt mondta, hogy az ukrán katonák szombatra virradóra tizennégy alkalommal nyitottak tüzet a felkelőkre a donyecki repülőtér közelében, ráadásul – mint hozzátette – 122 milliméteres aknavetőkből is tüzeltek.

Ugyanakkor Kijevben hírszerzési információk alapján már pénteken azt mondták, hogy a szakadárok csak színlelik a nehézfegyverek kivonását, nem a kijelölt területre csoportosítják át azokat, hanem olyan helyekre, ahonnan akár félóra alatt visszaállíthatják azokat a korábbi állásokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik