Nagyvilág

Halálra itattak Lengyelországban egy brit képviselőt

Az Európa Tanács hivatalos vacsoráján minden fogás után le kellett gurítani egy felest, amit a 73 éves Jim Dobbin már nem bírt – írja a BBC News.

A brit parlament munkáspárti képviselőjét a halála után egy korboncnok is megvizsgálta, és 100 milliliter vérben 399 milligramm alkoholt talált, amely azt jelenti, hogy négyszeresen meghaladja azt a szintet, amellyel még autóba lehet ülni Nagy Britanniában. Emellett ételt is találtak a tüdejében, amely akadályozta a lélegzését – derül ki a BBC News cikkéből.

Felesége, Patricia elmesélte, hogy a lengyel Slupsk városában rendezett hivatalos vacsorán arra kérték őket, hogy csatlakozzanak a lengyel hagyományhoz, hogy minden fogáshoz igyanak egyet a helyi röviditalból. Aztán a képviselő pár barátjának szédülésre panaszkodott, így ők felkísérték a szobájába.

Az asszony szerint a kollégák azt mondták neki, hogy a férjének csak egy kis alvásra van szüksége, így Patricia levette a cipőjét és a nyakkendőjét, hogy a politikus zavartalanul pihenhessen.

A feleség csak akkor kezdett el aggódni, amikor nem tudta felébreszteni. Egy órával azután halt meg, hogy beszállították a kórházba. Az eset egyébként még szeptemberben történt, de a részletek, csak most derültek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik