Közélet

Annyira részeg volt a betörő, hogy nem emlékszik semmire

A fiú maga hívta fel a rendőröket, hogy ő tulajdonképpen nem is be-, hanem kitört a kocsmából

Olyan részeg volt, hogy nem emlékszik semmire az a 18 éves fiú, aki múlt szombaton, a hajnali órákban betört egy nagyhalászi kocsmába. Maga hívta fel a rendőröket, hogy ő tulajdonképpen nem is be-, hanem kitört a kocsmából – írja a Zsaru magazin.

A furcsa betörésről másnap reggel tett bejelentést a tulajdonos. Kiderült, a kocsmából nem vittek el semmit, ám az ablakot betörték és aki bent járt, felbontott és megdézsmált két zacskó chipset, valamint betörte a vécé ajtaját. A legkisebb helyiségben ráadásul otthagyta a pólóját és a mobiltelefonját.

“Helyszínelés közben értesítette a megyei főkapitányság tevékenységirányítási központját egy 18 éves fiatalember, hogy ő járt a sörözőben, de állítása szerint nem betört oda, hanem éppen ellenkezőleg, kitört onnan” – mondta a lapnak Fehérvári Marietta százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A fiú kihallgatásán elmesélte, hogy este jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott egy másik nagyhalászi presszóban. Részletes, tényfeltáró vallomást éppen ezért nem tudott tenni, mivel olyan részeg volt, hogy a történtekből nem emlékszik semmire, csak halvány emlékek derengenek. Állítja, biztosan nem azért tört be a kocsmába, hogy onnan bármit elvigyen, hiszen előtte még soha nem járt ott. Arra sem emlékezett, hogy chipset evett volna, de nem tartja kizártnak.

A fiatalember ellen dolog elleni erőszakkal, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult eljárás. Mivel vállalja a kár megtérítését, közvetítői eljárással végződhet az ügye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik