Nagyvilág

Decemberben még igazoltatta a rendőrség az egyik párizsi terroristát

Amedy Coulibalyt, a párizsi terrortámadások egyik elkövetőjét néhány nappal a merényletek előtt, december 30-án egy rutinellenőrzés során igazoltatta két motoros rendőr Párizsban.

A január 8-i montrouge-i lövöldözés és a másnap a párizsi kóser élelmiszerboltban végrehajtott túszejtés elkövetőjét alig tíz nappal korábban Párizs 19. kerületében leintette rutinellenőrzésre két rendőr. A férfi egy bérelt gépkocsit vezetett, a járműben ült felesége, Hayat Boumeddienne is, aki jelenleg feltehetően Szíriában tartózkodik

Sajtóértesülés szerint az autót 11 óra 45 perckor állították meg a rendőrök. Amedy Coulibalynak még nem volt kiállítva a jogosítványa, mert a járművezetői vizsgát december 10-én tette le. Az autót felesége nevére bérelték ki. A rendőrök a rutinellenőrzések során megszokott ügymenetnek megfelelően ellenőrizték a keresett személyek listáját, amelyen megtalálták Coulibaly nevét. A terrorelhárítási szervek utasításaként az szerepelt, hogy a “rendőri erők próbáljanak meg minél több információt begyűjteni anélkül, hogy az ellenőrzött személy gyanakvását felkeltenék, aki veszélyesnek tekintendő és iszlamista szervezethez tartozik”

A Le Canard Enchainé című lap úgy tudja, a rendőrök azonnal tájékoztatták feletteseiket és a terrorelhárítási szerveket az ellenőrzésről, de azok nem reagáltak, ezért a rendőrök hagyták a párt elmenni. 

Coulibaly és felesége néhány órával később Spanyolországba indult, ahonnan Hayat Boumeddienne január 2-án három férfival Isztambulba repült, onnan pedig január 8-án továbbment Szíriába. Coulibaly visszatért Párizsba a terrortámadások végrehajtására. 

A lap szerint a motoros rendőrök semmilyen hibát nem követtek el, miután azt kapták utasításba, hogy nem kell előállítaniuk a dzsihadistát. A Le Canard Enchainé közzétette az ellenőrzés jegyzőkönyvének másolatát is. 

A párizsi merényletekben, amelyeket Coulibaly a Kouachi testvérekkel összehangoltan követett el, 17-en vesztették életüket. Coulibaly Montrouge-ban lelőtt egy rendőrnőt, a párizsi kóserboltban túszul ejtett több mint húsz ember közül pedig négyet megölt. A túszszabadítás közben a terroristát tűzharcban megölték a kommandósok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik