Nagyvilág

“A muzulmánok vesztésre állnak”

Az arab világban sokan az iszlámellenes érzelmek rohamos terjedésétől tartanak.

Ammár Ali Haszan egyiptomi politológus szerint: az arab sajtóban és a muzulmán értelmiségiek körében egyfajta frusztrált hangulatot lehet észlelni, hiszen a Nyugaton kialakult iszlámképet pont az olyan esetek formálják leginkább, mint a párizsi terrorakciók. “Az embereken ilyenkor eluralkodik az érzés, hogy a Nyugat nem képes különbséget tenni az arab társadalmak túlnyomó többségét alkotó mérsékelt muzulmánok, és a terroristák között” – mondta a politológus az MTI-nek nyilatkozva.

“A megbélyegzettség érzését tovább rontja, hogy a Nyugat a jelek szerint elfelejti: a dzsihadisták ellen harcolók, csakúgy mint a világban elkövetett merényletek áldozatai általában muzulmán vallásúak – mondta, és megjegyezte: a sors fintora, hogy a rendőr, akit a csütörtöki vérengzésről készült felvételek egyikén agyonlőnek, egy tunéziai származású muzulmán.”

Haszan szerint sokan úgy látják, hogy az Európában és az Egyesült Államokban terjedő ellenérzés a muzulmánokkal szemben a radikálisok malmára hajtja a vizet, hiszen a fiatalok verbuválásakor mindig azzal érvelnek, hogy a Nyugat állandó háborút vív az iszlám ellen. Az al-Jóm asz-Szábe című egyiptomi újság pénteki címlapján egyébként ez állt: “Megint a muzulmánok fizetnek a világban elkövetett terrorcselekményekért” – a cím arra utalt, hogy a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrorakció után mecseteket ért támadás Franciaországban.

“A muzulmánok úgy látszik minden helyzetben vesztésre állnak” – írja egy neves szudáni karikaturista, Hálid al-Baih, aki azt fájlalja az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió honlapján megjelent cikkében, hogy “a muzulmán vallásúaknak folyton elnézést kell kérniük olyan tettekért, amelyeket nem követtek el, és nem is támogattak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik