Nagyvilág

Az ENSZ BT nemmel szavazott a palesztin állam létrehozására

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) kedden elutasította a palesztin állam létrehozásáról szóló határozattervezetet, amely előírta volna, hogy Izrael 2017 végéig vonuljon ki az általa 1967-ben megszállt palesztin területekről. Izraelben győzelemként értékelték a döntést, de a palesztinok már a következő diplomáciai lépéseket fontolgatják

A Jordánia által benyújtott tervezetet a 15 államot tömörítő BT – az ENSZ biztonságpolitikai döntéshozó szerve – nyolc tagja támogatta. Az Egyesült Államok állandó tagként nemmel szavazott, és hasonlóan tett a nem állandó tag Ausztrália is. Öt állam tartózkodott, köztük az állandó tag Nagy-Britannia. A további állandó tagok – Kína, Oroszország és Franciaország – támogatták a tervezetet. Egy határozat elfogadásához legalább kilenc ország támogatása szükséges, az öt állandó tag ellenszavazata nélkül.

A palesztinok az Izrael által az 1967-es háborúban elfoglalt területeken – Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Kelet-Jeruzsálemben – szeretnék megalakítani saját államukat. A javaslat felszólította Izraelt, hogy 2017 végéig vonuljon vissza az 1967-es határokig. Az is szerepelt a dokumentumban, hogy a palesztin állam fővárosa Kelet-Jeruzsálem kell, hogy legyen.

A tervezet azt is tartalmazta, hogy 12 hónapon belül “igazságos, tartós, átfogó és békés megoldást” kell találni a több mint fél évszázados izraeli-palesztin konfliktusra, illetve konkrét vitás kérdésekre, így például a palesztin menekültek és az izraeli börtönökben raboskodó palesztinok sorsát, illetve a terület vízellátását is rendezni kell.

Samantha Power, az Izrael szövetségesének számító Egyesült Államok ENSZ-nagykövete azt mondta, hogy a tervezet csak az egyik fél érdekeit tartotta szem előtt, és “csak a tárgyalóasztalnál elért kemény kompromisszumok” hozhatnak békét a konfliktusban. Egyúttal azonban leszögezte, a keddi szavazás “nem tekinthető a fenntarthatatlan status quo győzelmének”, és Washington mindkét fél részéről elítéli a békét aláásó lépéseket, legyen szó “telepek létesítéséről vagy egyoldalú határozattervezetekről”.

Jordánia képviselője ugyanakkor azt hangoztatta, a tervezet leszavazása gátolja, hogy a nemzetközi közösség hatékony szerepet vállaljon a konfliktus megoldásában, holott az ENSZ BT-nek ez mind erkölcsi, mind jogi felelőssége lenne. Franciaország ENSZ-nagykövete pedig arról beszélt, hogy a keddi kudarc ellenére újra meg kell majd próbálni a BT előtt rendezni az ügyet. A palesztin megfigyelő úgy fogalmazott, sajnálatos, hogy a BT “megbénult”. A palesztin vezetésnek át kell gondolnia következő lépését – tette hozzá.

Izrael képviselője közleményében úgy fogalmazott, a hogy a palesztinok “nem provokálhatnak ki maguknak egy államot”. Az izraeli kormány korábban azzal vádolta a palesztin felet, hogy a határozattervezet szavazásra bocsátásával csak mélyíti a konfliktust. Az Egyesült Államok már korábban közölte, hogy meg fogja vétózni a tervezetet, és nem akar a palesztin államisággal foglalkozni a BT-ben a márciusi izraeli választások előtt. Izrael és a palesztin vezetés között legutóbb áprilisban omlottak össze a béketárgyalások, amelyeket John Kerry amerikai külügyminiszter kezdeményezett.

Izrael elégedett, a palesztinok újabb lépéseket fontolgatnak

Izraelben győzelemként értékelték, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította a palesztin államiság megteremtéséről szóló határozattervezetet, de a palesztinok már a következő diplomáciai lépéseket fontolgatják a szerdai döntés után.

Cahi Hanegbi, a jobbközép Likud párt által delegált izraeli külügyminiszter-helyettes szerint a javaslat elvetése azt mutatja, hogy elbukott a palesztinok erőfeszítése a zsidó állam elszigetelésére, és győzött a békét közvetlen tárgyalások révén elérni szándékozó politikai álláspont. 

„A szavazás eredményével csakis elégedett lehet a szomszédjainkkal békére vágyó összes izraeli” – mondta Hanegbi a közszolgálati rádiónak. Azt is kijelentette, hogy ha a palesztinok a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) csatlakoznak, akkor ennek a lépésnek ők lesznek a legfőbb kárvallottjai, mert meg lehet majd vádolni őket a terrorban való részvételükért.

Cipi Livni, az izraeli ellenzéki baloldali pártszövetség egyik vezetője is üdvözölte a palesztinok kudarcát, és a rádióban arra figyelmeztetett, hogy ezek után Mahmúd Abbász palesztin elnök különféle nemzetközi egyezményekhez fog csatlakozni Izrael diplomáciai elszigetelése érdekében.

Abbász Zaki, a palesztin Fatah párt egyik vezetője ezt megerősítve közölte, hogy Abbász már szerdán aláírja a Nemzetközi Büntetőbíróság alapító szerződését, a Római Statútumot a csatlakozás érdekében.

A jeruzsálemi közszolgálati rádió palesztin forrásokból úgy értesült, hogy a palesztinok emellett várhatóan ismét az ENSZ BT-hez fordulnak a jövő hónapban, miután kicserélődik a testület öt ideiglenes tagja.

Az ENSZ BT egy szavazat híján kedden elutasította a Jordániai által benyújtott határozattervezetet, amely előírta volna, hogy Izrael 2017 végéig vonuljon ki az általa 1967-ben megszállt palesztin területekről.

A BT 15 tagja közül nyolc támogatta a javaslatot, de annak elfogadásához legalább kilenc ország támogatására lett volna szükség, azonban az Egyesült Államok vétójogával élve még így is megakadályozhatta volna a döntést.

Izraelben diplomáciai sikerként könyvelik el, hogy nem volt szükség a megígért amerikai vétóra, miután Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek az utolsó pillanatban sikerült meggyőznie a tartózkodásról Nigéria képviselőjét. Ugyanakkor kudarcnak tekintik, hogy Franciaország – szemben az előzetes várakozásokkal – támogatta a palesztinok kérését.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik