Nagyvilág

Megöltek egy követ dobáló tinit

izraeli katona (izraeli katona)
izraeli katona (izraeli katona)

Izraeli katonák Ciszjordániában lelőttek egy palesztin fiatalt, aki többedmagával köveket dobált egy útkereszteződésben elhaladó izraeli autókra – jelentette az izraeli közszolgálati rádió hétfő délben.

Az izraeli hadsereg szerint a köveket dobáló palesztin fiatalok az arra elhaladó autósok életét veszélyeztették. Megpróbálták letartóztatni őket, majd feléjük lőttek. A tizenhat éves Imám Dzsamil al-Szafír megsebesült, majd a helyszínen nyújtott elsősegély ellenére belehalt sérüléseibe. Palesztin egészségügyi források szerint egy másik, tizenkilenc éves fiatal is megsebesült az incidensben.

Az izraeli katonai illetékesek bejelentették, hogy vizsgálatot indítanak a körülmények tisztázására a katonai rádió honlapjának híre szerint.

„Kövek és Molotov-koktélok dobálása teljes mértékben gyilkossági kísérletnek számít. Izraelnek, mint civilizált országnak hadat kell üzennie a terrornak, és elvárom a miniszterelnöktől, valamint a védelmi minisztertől, hogy habozás nélkül, egyértelműen támogassák a katonákat”- mondta a Ynetnek, a Jediot Ahronót című újság honlapjának Joszi Dagan, a környékbeli telepesfalvak előljárója a palesztin fiatal kapcsán.

Ciszjordánia Tapuah nevű kereszteződésében a múltban számos merénylet történt, a Palesztin Hatóság területén élő palesztinok egy része az útszakasz érintésével jut el izraeli munkahelyeire, és az észak-ciszjordániai telepesek is naponta áthaladnak rajta Izrael felé tartva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik