Nagyvilág

Izrael megint odapörkölt a Hamásznak

A nyári 50 napos konfliktus óta ez volt az első alkalom, hogy a zsidó állam hadserege támadást intézett a radikális palesztin szervezet ellen Gázában.

A katonaság szóvivőjének tájékoztatása szerint a célpont a Hamász “terrorista infrastruktúrájának egyik helyszíne” volt az övezet déli részén. Palesztin források arról számoltak be, hogy a szervezet kiképzőtáborát érte bombatalálat. Sebesültekről nem érkeztek hírek – írja az MTI.

A légicsapást arra válaszul indította az izraeli hadsereg, hogy pénteken a palesztinok rakétát lőttek ki izraeli területre. Peter Lerner, a katonaság szóvivője azt mondta, Izrael nem fogja hagyni, hogy bármi is aláássa a biztonságot, és veszélyeztesse a civil lakosságot. Hangsúlyozta, hogy a rakétatámadásért a Hamász a felelős.

A nyári harcokat lezáró tűzszünet óta előzőleg már két rakéta csapódott be Izraelben palesztin területről, azokat a támadásokat azonban nem torolták meg.

A pénteki rakétatámadás előtt az izraeli közszolgálati rádió azt jelentette, hogy a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista szervezet megkezdte az Izraelbe vezető, a zsidó állam hadserege által a nyári ötvennapos Erős szikla hadműveletben lerombolt támadó alagutak helyreállítását. Palesztin források szerint a Hamász az övezet helyreállítására szánt cement és építési anyagok egy részét használja fel az alagutak kijavításához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik