Most dől el, kárba vész-e a 30 éve tartó konfliktushelyzet megoldásába vetett sokévi munka, vagy tényleges előrelépések jönnek, de a két fél még mindig úgy tesz, mintha elodázhatná, hogy pontot tegyen az ügy végére. A PKK próbál időt nyerni, hogy tovább építgethesse kvázi-államát a kurd többségű délkeleten, a kormány pedig a következő választásokon szeretne jól szerepelni. A tűzszünet egyre gyakoribb megsértése, az utcai zavargások, és az országba szivárgó szélsőséges iszlamizmus azonban jelzi, nincs helye az időhúzásnak.
Kényszerházasság az Iszlám Állam ellen
Mind a török tisztviselők, mind a kurd politikusok azt állítják, inkább egymást részesítik előnyben, mint az Iszlám Államot. De lehetetlen, hogy együttműködjenek az ország határain túl, például a szíriai és az iraki kurdok támogatásában, ha otthon éppen háborúban állnak egymással. Mindkét oldalnak túl kell lépnie aggályain és kompromisszumot kell kötni a fő probléma, Törökország és a PKK közti konfliktus megoldása érdekében.
Törökország évtizedeken keresztül képes volt megfékezni a PKK-felkelők csapatait, de teljesen sosem tudta őket felszámolni. A PKK-nak sikerült ellenőrzése alá vonnia néhány kisebb területet, főként az ország kurd többségű délkeleti részén, de csak nagyon rövid időre. A konfliktusok számtalanszor elvették már a kedvüket az egyezkedéstől, de még mindig hajlanak a tárgyalásokra. 1999 és 2005 között, a PKK alapítója és vezetője, a fogvatartott Abdullah Öcalan közvetlen kapcsolatban állt a török katonai tisztviselőkkel, de a kormány ekkor még nem élt a lehetőséggel, hogy megállapodást kössön a PKK vezetésével.
Fotó: Europress/Aris Messinis
Tabuk már dőltek
2009-ben sok tabu ledőlt. Ekkor dolgozta ki a kormányra kerülő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a “Kurd kezdeményezést”, ami később Törökország demokratikus nyitásaként vált híressé. A tisztviselők, kezdve az államfővel és a miniszterelnökkel nyíltan kezdtek beszélni a kurd kérdésről. A kormány az év elején létrehozott egy kurd nyelvű TV-csatornát. Decemberben lehetővé tette, hogy magánintézményekben kurd oktatás folyjon. 2008 és 2011 között a reformtörekvéseket oslói találkozók követték, melyen a török Nemzeti Hírszerzési Ügynökség (MIT) és a PKK felsővezetői vettek részt, nemzetközi mediátor jelenlétében. Három egyezményt is előkészítettek, az “oslói folyamat” végül mégis félresiklott, a bizalom, a közös cél és az átfogó előkészületek hiánya miatt.
2009-ben a kormányt képmutatónak bélyegezték, mikor áprilisban számos kurd tisztviselőt tartóztatott le, azzal a váddal, hogy kapcsolatban állnak a PKK ernyőszervezetével, a Kurdisztáni Közösségek Uniójával (KCK). Több száz embert – polgármestereket, politikai aktivistákat, ügyvédeket és diákokat – tartottak fogva hónapokon át. A PKK is túlzásokba esett. 2009 októberében az Irakból elsőként hazaérkező felkelők gerilla-felszerelésben lépték át a határt, a helyi kurdok háborús hősökként ünnepelték őket. A török nacionalisták felháborodtak, mert a média a PKK győzelmeként számolt be az eseményről, ami arra késztette az AKP-t, ne engedélyezze további PKK-tagok visszatérését.
A tárgyalások összeomlása
Az “oslói folyamat” 2011 nyarán omlott össze, nem sokkal a júniusi, soron következő parlamenti választások előtt. Július 14-én a PKK 13 török katonát ölt meg Diyarbakir tartományban. A fegyveres egység vezetője, az embereit hibáztatta az esetért, mivel szerinte irányíthatatlanok voltak. Egy másik felettesük azonban a kormányt okolta, mert az minden fronton háborút indított a PKK ellen. A harcok egészen 2013 márciusáig húzódtak el, 920 ember halálát okozták, nagyrész a PKK harcosokét. Ekkor a Kurd Munkáspárt egyoldalú tűzszünetet hirdetett meg.
Bár a korábbi erőfeszítések nem jártak sikerrel, mindkét oldal szükségesnek érezte, hogy nyitott maradjon a párbeszédre. 2012 decemberében a miniszterelnök azt mondta, hogy a török hírszerzés újra egyeztet Öcalannal. Ezzel megkezdődött a tárgyalások “békefolyamatként”, vagy “Imrali-folyamatként” emlegetett utolsó szakasza (Imrali szigetén tartják fogva a kurdok vezetőjét 1999 óta).
Fotó: Europress/Ilyas Akengin
A béke összetevői
Már mindkét fél tudatosította, hogy csupán fegyveres úton egyikük sem tudná legyőzni a másikat. Nemcsak az összecsapásokat, a kommunikáció során alkalmazott durva retorikát is hanyagolniuk kellene, ha bizalmas kapcsolatot szeretnének egymással. A közös célok tisztázására és valódi nyilvános elkötelezettségekre lenne szükség. A jelenlegi békefolyamat is részletes menetrendet, szűkebb időkeretet, nagyobb társadalmi szerepvállalást, kölcsönösen elfogadott szabályokat igényelne.
Ha a tárgyalások megvalósulnak Törökország és a PKK közt, az feltételes amnesztiát valamint átmeneti igazságszolgáltatás és ténymegállapító bizottságok létrehozását jelentené. Ehhez nagymértékű nyitottságra lenne szükség Törökország részéről. Jogorvoslatot kellene felkínálnia a korábban okozott sérelmekért, kártérítést az áldozatoknak, és ha a béke megszilárdul, el kell fogadnia, hogy a PKK tagok legális kurd pártokhoz csatlakozzanak, valamint, hogy a bebörtönzött Öcalan kiszabaduljon. A PKK-nak ugyanakkor vállalnia kell a felelősséget az elkövetett visszaélésekért és abba kell hagynia minden erőszakos és illegális tevékenységet. Le kellene szerelnie katonai egységeit a török határokon belül és fel kellene hagynia a saját államra irányuló kísérletekkel, és együttműködést kellene tanúsítania a többi kurd frakcióval.
Döcögve, de haladnak
Az egyértelmű kötelezettségvállalások vagy megfelelő végcél hiánya ellenére a kormány és a PKK közti békefolyamat mégis hatásosnak mondható. A tavaly március óta érvényben lévő fegyverszünetet, a számos kisebb kihágást leszámítva, nagyrészt sikerült betartani, ami nemcsak radikálisan csökkentette az összetűzésekből származó áldozatok számát, hanem a bizalom kialakulását is előmozdította. Egyik oldal sem szeretné, hogy ez a folyamat megszakadjon.
A Közel-Keletről átszivárgó konfliktusok veszélyes etnikai, szektariánus és politikai törésvonalakat mélyítettek tovább Törökországban. A kormánynak és a PKK-nak, hogy ezt áthidalják, többre kell törekedniük a békefolyamat puszta fenntartásánál. A török vezetésnek meg kell teremtenie a jogi és politikai feltételeket, az eljárásmódot és a környezetet, ami szükséges a bizalom kialakításához. A PKK-nak meg kell győznie a törököket, a kurdokat és a nemzetközi közvéleményt arról, hogy tud demokratikus szereplőként viselkedni és készen áll csapatai leszerelésére, hogy politikai csoportosulássá alakuljon át.
Nagy áldozatokra lesz szükség mindkét fél részéről, de a PKK-tagok csakis a felkelés megszüntetésével térhetnek vissza hazájukba és reprezentálhatják kurd választóikat a törökországi politikai rendszerben. Hasonlóképpen Törökország is csak így szabadíthatja meg a civil konfliktusok terhétől fegyveres erőit, gazdaságát, a demokratizálódásba és a határai védelmébe vetett erőfeszítéseit.
Fotó: Europress/Bulent Kilic
