Nagyvilág

Fergusonban már egy rendőrautót is felgyújtottak

Miközben az Egyesült Államok több mint 100 településén tartottak kedden békés tiltakozó megmozdulásokat, Fergusonban ismét felgyújtottak egy rendőrautót.

A St. Louis vonzáskörzetéhez tartozó településen rendőrség és a Nemzeti Gárda egységei a folytatódó szembenállás ellenére kedden sokkal jobban fenn tudta tartani a rendet, mint egy nappal korábban, amikor a nagyesküdtszék döntése által kiváltott tüntetést kihasználva sokan üzleteket fosztottak ki és gyújtottak fel, tájékoztat az MTI. Ahogy korábban megírtuk: miután a nagyesküdtszék elvetette a vádemelést a fegyvertelen fekete tizenévest lelövő rendőr ügyében felelevenedek az erőszakos tüntetések Fergusonban.

Az eredményes fellépéshez hozzájárult az is, hogy Jay Nixon, Missouri állam kormányzója, több mint háromszorosára, 700-ról 2200-ra növelte a Nemzeti Gárda Ferguson környékére vezényelt egységeinek létszámát.
A fergusoni városházánál felgyújtott autótól a rendőrök könnygáz bevetésével szorították hátrább a tömeget.

Alagutat foglaltak

New Yorkban kedd este több száz tüntető egy időre megbénította a várost New Jersey állammal összekötő Lincoln-alagút forgalmát, majd a rendőrség továbbvonulásra kényszerítette őket. A fokozatosan ezer fő fölé duzzadt tömeg végigvonult a metropolisz több forgalmas útján. Noha a tüntetést nem engedélyezték tömegoszlatás nem történt.
Kedden egyebek között Washingtonból, Philadelphiából, Bostonból, Baltimore-ból, Portlandből, Chicagóból, Denverből, New Orleansből, Los Angelesből, San Franciscóból, Atlantából és Seattle-ből jelentettek utcai megmozdulásokat. Több helyen tüntetőket állítottak elő a forgalom akadályozása miatt. Demonstrációkat tartottak Kanadában is.
Barack Obama elnök kedden Chicagóban elítélte az erőszakot és kifejezte készségét a békés tüntetőkkel való konstruktív párbeszédre a bűnüldöző szervek szerepéről és a kisebbségekhez való viszonyulásáról. Mint mondta, arra utasította Eric Holder igazságügyi minisztert, hogy ne csak annak kiderítésére összpontosítson, hogy a zavargások során kik és milyen bűncselekményeket követtek el, hanem határozza meg azokat a lépéseket is, amelyek szükségesek annak biztosítására, hogy a bűnüldöző szervek mindenkivel tisztességesen és egyenlő módon bánjanak, és hívjon össze regionális tanácskozásokat az ezzel és a “faji” feszültségek csökkentésére vonatkozó tennivalók megvitatására.

Fotó: MTI

„Az erőszakra nincs mentség”

Obama kijelentette, hogy a párbeszédbe, amelyre ő is kész, be kell vonni a békés tüntetőket, a helyi vezetőket, a kisebbségek, a rendőrség és az egyházak képviselőit is. Az elnök szavai szerint olyan rendőrkiképzésre van szükség, amely szavatolja, hogy a testület valóban a közösségeket szolgálja, és erősíteni kell az átláthatóság és a legjobb gyakorlat elterjedését is.
Az elnök elismerte, hogy a kisebbségek panaszai “kemény valóságban gyökereznek”, ugyanakkor leszögezte, hogy “az erőszakra nincs mentség”, és hogy a bűncselekmények elkövetőit, akikkel nem érez együtt, felelősségre kell vonni.
Holder közölte, hogy arra utasította munkatársait: működjenek együtt a békés tüntetések szervezőivel az erőszakcselekmények elkövetőinek azonosításában és elszigetelésében. Az igazságügyi miniszter hősöknek nevezte azokat az aktivistákat, akik megpróbáltak fellépni a bűnelkövetőkkel szemben.

Olvasói sztorik