Hivatalosan ugyen szeptember óta tűzszünet van érvényben Kelet-Ukrajna szakadár területein, de ennek ellenére háborús hangulat uralkodik a vidéken, minden éjjel fegyverek zaja töri meg a főváros csendjét. A régió egyre nagyobb elnéptelenedése a legszembetűnőbb jele annak, hogy a dolgok korántsem tértek vissza a normális kerékvágásba, írja a New York Times.
A becslések eltérőek, de a háború előtti 4,5 millió lakosból körül-belül másfél millióan elhagyták a lázadók által felügyelt területeket. Az ENSZ szerint a kivándorlók egyik fele Oroszországban, a másik pedig Ukrajna egyéb területein keres új otthont. A számok azonban nem adják vissza kellőképpen a katasztrófa valódi természetét.
“A halált kockáztatjuk”
Nagyjából a fiatalok, a képzettséggel rendelkezők és a gyerekes családok hagyták el a vidéket, az idősebb, kétségbeesett és elszegényedett lakosok maradtak. Alekszej Ivanenko, 38 éves munkanélküli professzor, az egykori híres donyecki jogi iskola tanára maradni kényszerül. “Elmennék innen, ha lenne hová menekülni” – ezt mondja.
A mindkét irányból érkező gránátzápor mellett a munkalehetőségek kétségbeejtő hiánya is aggodalomra ad okot. Például az ügyvédeknek egyáltalán nincs hasznuk a térségben, mivel az összes bíróság zárva tart. Az első szeparatista bíróságok decembertől fognak működni, de senki sem tudja, mire számítson velük kapcsolatban.
Stanislav Klipatszkíj 27 éves ügyvéd a nyáron költözött Kijevbe: “Donyeckben nincs lehetőség a szakmai önmegvalósításra. Nehéz az élet, nehéz dolgozni, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a halált kockáztatjuk.”
Az acéllal és szénnel foglalkozó Metinvest vállalat felhőkarcolója szinte teljesen üres, a központi kormányt támogató vezetők még a nyári harcok után elmenekültek. A Donyecki Nemzeti Egyetem professzorait és vezetését Vinnicja városba helyezték át az idei tanévre.
Ukrajna nemzetbiztonsági és védelmi tanácsa szerint nagyjából hátommillió ember él a Donyecki és Luhanszki Népi Köztársaságban. A szeparatisták becslései is hasonlóak. A Luhanski Köztársaság weboldalán 1,22 milliós lakosságáról ad számot, a Donyecki 1,87 milliósról. A Donyecki városházán a megvásárolt kenyéradag alapján következtetnek a lakosok számára: mintegy nyolcszázezren lakhatnak a fővárosban, kétszázezerrel kevesebben, mint a háború előtt.
Gránát a focipályán
Akik a szeptemberi tűzszünet hírére visszatértek az otthonukba, megbánták a döntésüket, mivel a harcok folytatódtak, és úgy tűnik, egyre borzalmasabbá válnak.
Ebben a hónapban még a legedzettebbek is megijedtek, amikor egy gránát landolt a focipályán, ahol két tinédzserrel végzett öt embert pedig súlyosan megsebesített.
Háborús övezetekben gyakori jelenség, hogy a gazdák lemondanak háziállataikról, így azok az utcákra kerülnek. A donyecki kóbor kutyák már annyira hozzászoktak a robbanásokhoz, hogy fülük sem rezzen, ha egy gránát a közelükben ér földet. Donyeck központi kutyamenhelye átlagosan 600 állatot fogad be, most 800 ebnek ad otthont. “Nem gondoltam volna, hogy ennyi ember hagyja el a kutyáját” – mondta Viktoria I. Vasiliyeva, a menhely vezetője. “Sok ember tárgyként tekint a kutyájára, amit eldobhat, ha már nincs rá szüksége. De a mostani, az más helyzet, nem ítélem el őket. Ez egy nehéz időszak.”
Néptelen iskolák
Az elnéptelenedés az iskolákban a legszembetűnőbb.
A szeparatista területeken élő gyerekek száma a felére csökkent a háborút követően. Donyeck 14. számú iskolájába jobb időkben 515 gyerek járt, most 170-200 tanuló vesz részt az órákon.
Egy tizenegyedikes orosz tanteremben Tolsztoj, Dosztojevszkij és Lermontov portréja bámulja az üres padokat. Pár diák a kintről jövő robbanásokat figyelmen kívül hagyva hallgatja az oktatót. Natalia S. Skriscsenko történelemtanár szerint az ő tanulóik “a higgadság olimpiai bajnokai”.
