Nagyvilág

“Kurválkodás, szar, punci” – a cseh elnök kiverte a biztosítékot

Trágár kifejezéseket használt Milos Zeman cseh kormányfő a cseh közrádió élő, beszélgetős műsorában, ezért portréját a kelet-csehországi Ústi nad Labem két alpolgármestere Václav Havel egykori elnök képére cserélte.

Martin Mata, az egyik alpolgármester szerint irodája tulajdonképpen magánterület, s falára most egy olyan ember portréja kerül, akit tisztel, eszméivel egyetért. Példáját a napokban több polgármesteri hivatalban is követik – írja a nol.hu.

Milos Zeman a rádióműsorban elhangzott trágár kifejezésekkel kapcsolatban elmondta: “A kurválkodás és a szar is szerepel a cseh irodalmi kifejezések szótárában.”

Az elnök szerint az sem “főbenjáró bűn”, hogy a punci szót is használta, mégpedig a Pussy Riot orosz együttes nevének magyarázataként.

Milos Zeman pályfutása során több alkalommal is furcsán viselkedett nyilvános megjelenésein. Korábban összeszedtük a legviccesebb politikus legszebb akcióit, ne hagyja ki.

Atomban is kompetens

Szintén Zemanhoz kapcsolódik egy másik mai hír, miszerint az elnökkijelentette, új pályázatot kéne kiírni a csehországi atomerőművek bővítésére, amelyen minden érdeklődő részt vehetne. “Egy régi szabály azt mondja, minél több érdeklődő, annál alacsonyabb ár” – így a zemani bölcsesség.

Az atombizniszben kevéssé jártas olvasóinknak megsúgjuk, hogy a Cseh Energetikai Művek idén áprilisban törölte a már végső szakaszba jutott (az amerikai Westinghouse és az orosz-cseh Mir.2000 konzorcium volt már csak versenyben) pályázatot, mert a cseh állam nem vállalt garanciát az építkezésre.

El sem tudjuk képzelni, Zeman milyen szavakkal minősíthette azt az akciót. És önök el tudják képzelni? Nosza, kommenteljenek, de csak óvatosan, mert szerkesztőségünkben moderátor működik.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik