Belföld

Lázár János nem ment vadászni Csehországba

Lemondta a múlt hétvégére tervezett fácánvadászatot Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csehországi Koponistébe ment volna vadászni a barátaival.

Lázárék először egy héttel későbbre tették át a fácánvadászat időpontját, aztán kiderült, mégsem mennek – írja a Blikk. A lap emlékeztet: Lázár 75 ezer euróért (23 millió forint) rendelt vadászatot, melynek során 2500-3000 fácánt akart lelőni a magyar társaság. A szerződés szerint május végéig, illetve október elsejéig 30-30 ezer eurós (9,3-9,3 millió forint) előleget kellett volna fizetni. A miniszter annak idején azt mondta, a társaság valamennyi tagja sajátköltségére megy, ő csupán a pénz beszedését vállalta. Lázár János egyébként múlt pénteken szabadságon volt.

A miniszternek volt már korábban egy elhíresült fácánvadászata, amelyen a Fejér megyei Soponyán arisztokraták, illetve Oszter Sándor színművész és felesége társaságában vett részt a feleségével. A csehországi Koponiste, ahova most ment volna, előkelő vadászterületnek számít, már az Osztrák-Magyar Monarchia idején kedvelt volt az uralkodócsalád körében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.