Nagyvilág

Dobta az internetadót a mindig harcias Orbán

Tekintélyes külföldi hírügynökségek is beszámoltak a magyar miniszterelnök bejelentéséről. Engedett a tömeg nyomásának a kormányfő - így értékelik a lépést.

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor dobta a világ első internetadójának tervét, engedve ezzel több tízezer tüntető nyomásának – így tájékoztat a Bloomberg amerikai hírügynökség arról, hogy a kormányfő pénteken reggel a Kossuth Rádióban közölte, „ebben a formában az internetadót nem lehet bevezetni”.

A Bloomberg megemlíti, hogy az internetadó ellen tiltakozók péntekre tömeggyűlést szerveznek, hogy nyomás alatt tartsák a kormányt. A hírügynökség Krekó Pétert, a Political Capital elemzőjét is idézi, aki szerint „Orbánnak gátat kellett szabnia az elégedetlenségi hullámnak (…) mert az adótervezetnek nem voltak igazi támogatói, még a kormánypárti szavazók körében sem”.

Lefújták a magyar internetadót a tömegtüntetések után – számol be Orbán Viktor lépéséről a BBC. A brit közszolgálati média internetes oldala a magyar miniszterelnökön kívül az Európai Bizottság szóvivőjét is idézi, aki azt mondta: az adó rossz irányelv volt, mert egyoldalúan ment szembe globális folyamatokkal. Ryan Heath hozzátette: a tervezett teher egy olyan intézkedési minta része lett volna, amely szélesebb gazdasági vagy társadalmi tőke nélkül csorbítja a szabadságjogokat.

Orbán a hatalmas tüntetések után visszatartja az internetadót – írja a Reuters. A brit hírügynökség szerint valószínűtlen, hogy a bejelentés véget vetne a magyar miniszterelnököt bíráló liberálisok elégedetlenségének, hiszen Orbánt a 2018-as választásokig nincs esély elmozdítani. A legutóbbi tüntetések viszont egy szélesebb körű, kormányellenes tiltakozás katalizátorai. A Reuters hozzáteszi, szokatlan lépés a mindig harcias Orbántól a visszatáncolás, de elképzelhető, hogy a magyar kormányfő már korábban eldöntötte: lesöpri az ügyet a tányérjáról, mert így is van rajta elég vitás kérdés.

A Bloomberg, a BBC és a Reuters is közölte: a magyar miniszterelnök nem egy az egyben vetette el az internetadó tervét, mert a tervezet kapcsán „nemzeti konzultációt” kezdeményez januárban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik