Nagyvilág

Nyomozás indult a lengyel miniszterelnök ellen

A lehallgatási ügy kapcsán a varsói kerületi ügyészség vizsgálatot indított Donald Tusk miniszterelnök, Marek Belka jegybanki elnök, továbbá Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter ellen.

„Nyomozást indítottunk annak megállapítására, vajon a miniszterelnök, a belügyminiszter és a jegybank-elnök túllépte-e hatáskörét. A feltételezett túllépés lényege, hogy a miniszterelnök – a belügyminiszter közvetítésével – 2013 júliusában a gyanú szerint informális megállapodást kötött Marek Belkával, amivel a jegybank függetlenségét sértette volna” – jelentette ki a TVN24 hírtelevíziónak az ügyészség szóvivője.

Az említett megállapodás alapján a jegybank-elnök a pénzkibocsátás fejében az akkori pénzügyminiszter leváltását, a jegybanktörvény módosítását érte volna el.

A lehallgatási botrány június közepén azt követően tört ki, hogy a Wprost nevű hetilap több hangfelvételt tett közzé Az egyik lehallgatott beszélgetés résztvevői Sienkiewicz és Belka voltak, egy másik hangfelvételen Radoslaw Sikorski külügyminiszter is hallható volt.

Az ügy kapcsán Donald Tusk kormányfő bizalmi szavazást kért a parlamentben. A képviselők többsége bizalmat szavazott a miniszterelnöknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik