Nagyvilág

Gázai konfliktus – éjjel egy 15 tagú család is áldozatul esett

Az éjszakai izraeli légicsapásnak ismét sok palesztin sebesültje és halottja lett. A Gázai övezetet irányító Hamász szélsőséges szervezet nem tud az eltűnt izraeli katonáról.

“Az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok nem rendelkezik információval erről a katonáról. Elvesztettük a kapcsolatot csapataink egyikével, amely ott harcolt, ahol a katona eltűnt, és lehetséges, hogy harcosaink meghaltak, csakúgy, mint a katona” – fogalmazott közleményében a szervezet.

A nyilatkozat volt az első hivatalos reagálás a Hamász katonai szárnyától azóta, hogy az izraeli hadsereg bejelentette, péntek reggel Rafahnál eltűnt a 23 éves Hadar Goldin hadnagy. Az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok azt is közölte, hogy a rafahi incidens helyi idő szerint reggel hét óra körül, vagyis a tűzszünet kezdete előtt egy órával történt.

Tűzszünet

Meghiúsult tűzszünet

Az izraeli hadsereg szerint a Hamász fegyveresei már a fegyverszünet idején, helyi idő szerint 9 óra 30 körül támadtak az izraeli katonákra egy titkos alagútból, noha a fegyverszünet feltételeként a palesztinok elfogadták, hogy Izrael tovább folytathatja a területére vezető alagutak felszámolását.

A fegyveresek egy alagutak felszámolásával foglalkozó izraeli egységen ütöttek rajta, egy öngyilkos harcosuk felrobbantotta magát, és megölt két katonát. A hadsereg szerint a palesztinok a közelharc során magukkal vitték Hadar Goldint.

Még több halott

Szombatra virradóra palesztin források közölték, hogy már több mint száz palesztin vesztette életét, és több mint 350 sebesült meg az izraeli hadsereg rafahi incidenst követően indított akciójában. Péntek éjfél óta 19 palesztin halt meg az izraeli légierő csapásaiban. Az áldozatok közül 15 egy család tagja volt, beleértve öt – 3 és 12 év közötti – gyereket.

Palesztin tájékoztatás szerint a július 8-a óta tartó harcoknak palesztin részről 1656 halottja van, nagy részük civil.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.