Nagyvilág

Kim Dzsong Unhoz hozzánőttek a jegyzetfüzetek

Ha érkezik kép Észak-Koreából, akkor két dologban biztosak lehetünk. Kim Dzsong Un lesz rajta, illetve jegyzetfüzet. De miért?

Mármint a jegyzetfüzetre vonatkozik a miért, Kim Dzsong Un szereplése egyértelmű. Ezt a kínzó kérdést a BBC egyik újságírója tette fel, majd cikkében több képpel is illusztrálja a jelenséget. Olyan, mintha az őt kísérő, magas beosztású katonai vezetők minden szavát szó szerint le szeretnék jegyezni.

Kép: Europress Fotóügynökség

Elég egysíkú az észak-koreai rezsimből küldött képek, az ottani hírügynökség, a KCNA fotói többnyire a harmóniát és a békét sugározzák, a központban a vezetővel. „Ők nem újságírók, ők katonák, akik részei az államapparátus vezetőinek. Ami ezeken a képeken történik, az a diktatúra sajátja, demonstrálni kell, hogy kinek a szava a döntő, ki birtokolja azt a tudást, amivel irányítani lehet az államot” – mondja James Grayson professzor, a Sheffield Egyetem szakértője.

Nem ma kezdték

Kim Dzsong Unnal nemrég azért foglalkoztunk, mert az országban kötelező lett a Kim-frizura, az eddig választható tíz hajviseletből eddig választhattak az egyetemisták, ma már nem kérdezi őket a borbély. De a jegyzetfüzetes kísérőket maga körül nem ő találta ki, már apja, a korábbi vezető, Kim Dzsong Il is így közlekedett az országban. Elég, ha felmegyünk erre a tematikus oldalra. Itt azzal foglalkoznak, hogyan tekintett meg dolgokat a vezető, de a legtöbben azért feltűnnek a jegyzetelő kísérők. Ezt a hagyományt folytatta a fia is. Megtekintős tematikus oldala pedig neki is van.

Csak óvatosan

Kép: Europress Fotóügynökség

Steve Tsang professzor szerint azonban hiába van ott a toll és a papír is a kézben, a katonai vezetők csak óvatosan jegyzetelnek bármit is, ha jegyzetelnek egyáltalán. Ugyanis ha valamit leírnak, és illetéktelen kézbe kerül, akkor annak súlyos következményei lehet. Így marad dísztárgy, amolyan kötelező kellék a diktátort kísérők kezében a toll és a jegyzetfüzet, talán egyetlen fura kivételtől eltekintve.

1976-ban ugyanis Kim Ir Szen, a dinasztia első tagja azt találta mondani, amikor egy teherautót tekintett meg, hogy a „raktere nem elég nagy a benne lévő motor erejéhez képest”. „Ennek nyomán a teherszállító kapacitást 800 kilogrammról két tonnára emelték, a munkát pedig 50 helyett 20 is el tudta végezni” – áll az észak-koreai hírügynökség, a már említett KCNA archívumában, amit valaki lejegyzetelt, eltéve így az utókornak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik