Nagyvilág

“Megölik a testvéreinket” – Moszkvától várnak segítséget

Moszkva beavatkozását kérte a kelet-ukrajnai Szlovjanszk önvédelmi csapatának vezetője, miután kora reggel halálos áldozatokkal járó lövöldözés volt a település közelében - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség vasárnap.

Vjacseszlav Ponomarjov, a Donyeck megyei település úgynevezett népi polgármestere és önvédelmi csapatának (népi milíciájának) vezetője rendkívüli sajtótájékoztatón közölte: Oroszország vezetéséhez fordult azzal a kéréssel, hogy vonultasson be békefenntartó erőt a kelet-ukrajnai régióba, Donyeck és Luhanszk megyékbe, hogy megvédje azokat “a(z ukrán) Nemzeti Gárdától és a Jobboldali Szektortól”. A szlovjanszki önkéntesek vezetője a Ria Novosztyinak azt mondta, hogy a várost az ukrán szélsőségesen nacionalista Jobboldali Szektor “ostromolja”.

“Megölik a testvéreinket. (…) Nem tárgyalnak velünk, egyszerűen ölnek” – mondta drámai hangon a férfi. Elbeszélése szerint az éjszakai támadás idején egy helyi gépkocsivezető a két fiával őrködött az ellenőrzőpontnál. Nem volt náluk fegyver, épp a húsvétot ünnepelték. Éjjel kettő körül észrevettek egy terepjárókból álló konvojt, amely gyanúsnak tűnt számukra. Megállították a gépkocsikat, erre azokból tüzet nyitottak rájuk, hárman meghaltak. Ponomarjov közölte: hogy elkerüljék a további támadásokat és provokációkat, éjféltől reggel hatig kijárási tilalmat rendeltek el Szlovjanszkban.
Moszkvai jelentések szerint a megtámadott ellenőrzőponthoz érkező szlovjanszki önkéntesek visszaverték a támadást, majd lefoglalták a támadók gépjárműveit, amelyekben fegyvereket, a térségről készült légi felvételeket találtak, és a Jobboldali Szektor jelképeit is fellelték.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió azt jelentette, hogy a Donyeck megyei belügyi igazgatóság megerősítette: három ember meghalt és hárman megsebesültek kora reggel a kelet-ukrajnai Szlovjanszk település közelében, egy ellenőrzőpontnál kitört lövöldözésben.

Moszkva szerint a Jobboldali Szektor fegyveresei támadták meg az ellenőrzőpontot. Az orosz külügyminisztérium provokációnak tartja a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban történt lövöldözést és közleményben követelte, hogy Kijev “maradéktalanul tartsa be az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és Ukrajna között a délkelet-ukrajnai válság kiterjedésének megakadályozását célzó csütörtöki genfi megállapodásban vállalt kötelezettségeit”.

Az állásfoglalás szerint Moszkvát felháborította “a felbérelt fegyveresek provokációja”, amely “arról tanúskodik, hogy a kijevi hatalom nem akarja megfékezni és lefegyverezni a nacionalistákat és a szélsőségeseket”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik