Nagyvilág

Mintha a föld nyelte volna el az eltűnt gépet

Még mindig nem sikerült a három hete eltűnt malajziai repülő nyomára bukkanni: a kutatásban részt vevő ausztráliai, kínai, malajziai, amerikai, dél-koreai és japán hajók, illetve repülőgépek minden eddigi erőfeszítése eredménytelennek bizonyult - közölte vasárnap az ausztrál hajózásbiztonsági hivatal (AMSA).

A tájékoztatás szerint az Indiai-óceán déli részén kilenc repülőgép és nyolc hajó eddig 250 ezer négyzetkilométernyi vízfelszínt kutatott át a kijelölt 319 ezer négyzetkilométeres térségből, de a vízből kihalászott tárgyak közül egyiknek sem volt semmi köze a Malaysia Airlines szerencsétlenül járt MH370-es járatához. Peter Leavy, a kutatás egyik koordinátora azt mondta, hogy amit találtak, halászalkalmatosság, illetve más, vízen sodródó tárgy volt.

Egyelőre hasztalan próbálkoznak a kutatók azzal a nagy érzékenységű amerikai hidrolokátorral is, amely akár hat kilométeres távolságból is képes észlelni az úgynevezett fekete dobozok által leadott jeleket. Amerikai szakértők szerint a kutatási terület hatalmas, és egyszerűen nem világos számukra, hogy a kutatáskor mit kell előnyben részesíteniük.

A malajziai gép utáni kutatás péntektől új körzetben folyik, mintegy 1100 kilométerre attól a helyszíntől, ahol előzőleg műholdak vízen úszó, roncsdaraboknak vélt tárgyakat láttak. Az új helyszínt az magyarázza, hogy a radaradatok újabb elemzése szerint a gép gyorsabban repült, mint korábban feltételezték, ezért hamarabb elfogyhatott üzemanyaga, és az eddig véltnél korábban zuhanhatott le.

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gépnek 239 utassal a fedélzetén március 8-án veszett nyoma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik